YouVersion Logo
Search Icon

Az apostolok cselekedetei 3

3
A béna koldus csodálatos gyógyulása
1Történt egyszer, hogy Péter és János délután három órakor imádkozni ment a Templomba. 2Éppen akkor hozták oda azt a koldust, akit minden nap a Díszes-kapu mellé szoktak letenni, hogy kéregessen azoktól, akik a Templomba mentek. Ez az ember születése óta béna volt, nem tudott járni. 3Amikor meglátta a kapuhoz közeledő Pétert és Jánost, tőlük is pénzt kért.
4Péter Jánossal együtt a szemébe nézett, és azt mondta neki: „Nézz csak ránk!” 5A koldus felnézett, és azt várta, hogy majd adnak neki valamit. 6Péter azonban ezt mondta: „Arany-, vagy ezüstpénzem nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus, a Messiás nevében mondom: kelj fel és járj!” 7Ezzel megfogta a koldus jobb kezét, és segített neki felállni. A béna férfi bokája és egész lába azonnal meggyógyult. 8Talpra ugrott, és életében először járni kezdett. Azután fel-alá járkált, örömében ugrándozott, Istent dicsérte, majd Péterékkel együtt bement a Templomba. 9Ott mindenki észrevette, hogy tud járni, és Istent dicséri. 10Ráismertek, hogy ő az, aki a Díszes-kapu mellett ülve koldulni szokott. Mindenkit ámulattal és Isten iránti csodálattal töltött el, ami vele történt.
Péter beszéde a Salamon csarnokában
11A meggyógyult koldus együtt ment be Péterrel és Jánossal a Templom területének abba a részébe, amelyet Salamon oszlopcsarnokának neveznek. A csodálkozó sokaság odafutott hozzájuk. 12Amikor Péter ezt látta, megszólította őket: „Izráeli férfiak! Csodálkoztok azon, ami ezzel a férfival történt? Azt gondoljátok, hogy mi gyógyítottuk meg őt a saját hatalmunkkal, vagy vallásosságunkkal, hogy járni tudjon?
13Nem! Ezt Isten tette, az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással, akinek ti a halálát akartátok, pedig Pilátus már szabadon akarta engedni őt. 14Elutasítottátok és megtagadtátok a Szentet és Igazat, és azt kértétek Pilátustól, hogy inkább a gyilkost engedje szabadon.#3:14 a gyilkost… szabadon Ezt a gyilkost Barabbásnak hívták. Jézus helyett az ő szabadon engedését kérték Pilátustól az emberek. Lásd Lk 23:18. 15Megöltétek az örök élet forrását! Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, s ennek mi a tanúi vagyunk, hiszen a saját szemünkkel láttuk őt.
16Ez a Jézus az, akiben mi hiszünk. Ő adott erőt a hit általi gyógyuláshoz ennek az embernek, akit itt láttok, s akit ismertek. Igen, a Jézusban való hit állította helyre teljesen ennek a bénán született embernek az egészségét, mégpedig a szemetek láttára.
17Testvéreim! Jól tudom, hogy sem ti, sem a vezetőitek nem fogtátok fel, hogy mit tettetek. 18Isten azonban így valósította meg, amit az összes próféta által előre megmondott: hogy az ő Messiásának ezt kell elszenvednie.
19Most azonban változtassátok meg gondolkozásotokat és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltörölje a bűneiteket, 20eljöjjön a szellemi felüdülés ideje számotokra, és elküldje hozzátok a Messiást, akit előre kiválasztott a számotokra, Jézust.
21Mert Jézusnak addig kell a Mennyben maradnia, amíg Isten mindent helyre nem állít. Erről ő már régóta szólt szent prófétáin keresztül. 22Ahogyan Mózes is megmondta: »Istenetek, az Örökkévaló, egy hozzám hasonló prófétát ad majd nektek a saját népetekből. Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek minden szavának! 23Akik pedig nem hallgatnak arra a prófétára, és nem engedelmeskednek neki, azok mindenestül ki fognak pusztulni Isten népe közül.«#3:22–23 Idézet: 5Móz 18:15, 18, 19. 24Sámueltől kezdve az összes próféta mind előre megmondta mindazt, ami ezekben a napokban történt. 25Ti ezeknek a prófétáknak az utódai vagytok. Tiétek az a szövetség is, amit Isten ősapáitokkal kötött, amikor azt mondta Ábrahámnak: »A te leszármazottad által fogom megáldani a Föld összes népét.«#3:25 Idézet: 1Móz 22:18. 26Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte, hogy általa mindegyikőtöket elfordítson gonoszságaitoktól, és így áldjon meg benneteket.”

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in