YouVersion Logo
Search Icon

Zakariás 6

6
Látomás négy fogatról
1Ismét föltekintettem, és láttam, hogy négy harci kocsi jön ki két hegy közül. Ezek a hegyek érchegyek voltak. 2Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak,#Zak 1,8; Jel 6,1–8 3a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig erős, tarka lovak.
4Megszólaltam, és ezt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mire valók ezek, uram? 5Az angyal így felelt nekem: Ezek most indulnak a négy égtáj felé, miután ott álltak az egész föld Ura előtt. 6A fekete lovak észak földjére mennek; utánuk mennek a fehérek, a tarkák pedig dél földjére mennek. 7Az erősek is előálltak, és indulni akartak, hogy bejárják a földet. Ezt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet.#Zak 1,10 8Majd odakiáltott hozzám, és így szólt: Lásd, amelyek észak földjére mentek, megnyugtatták lelkemet észak földjén.
A babilóniai zsidók adománya a templomépítésre
9Így szólt hozzám az Úr igéje: 10Vedd át a fogságban maradtak adományát Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilóniából jöttek. Menj el még ma Jósijjának, Cefanjá fiának a házához, 11és vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére.#Zak 3,5 12Ezt mondd neki: Így szól a Seregek Ura: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, mert helyette sarjad, és felépíti az Úr templomát.#Zak 3,8 13Ő fogja felépíteni az Úr templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik. Egy pap is lesz mellette a trónon, és békés egyetértés lesz kettőjük között.#Ézs 9,5–6
14A korona pedig legyen ott az Úr templomában, hogy emlékeztessen Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Cefanjá fiának a jóságára. 15Eljönnek a távol lakók is, és építik az Úr templomát. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Isteneteknek, az Úrnak a szavára.#Zak 2,13

Currently Selected:

Zakariás 6: HUNB

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

Videos for Zakariás 6