YouVersion Logo
Search Icon

Zakariás 1

1
Isten megtérést kíván népétől
1Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt:#Hag 1,1 2Nagyon megharagudott elődeitekre az Úr. 3Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura.#Mal 3,7; Jak 4,8 4Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből! De ők nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól az Úr.#Jer 25,4–7
5Hol vannak elődeitek?! És a próféták talán örökké élnek? 6De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek Ura, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.#JSir 2,17
Látomás a mennyei lovasról
7Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz a Sebát hónapnak a huszonnegyedik napján, szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: 8Ezt láttam az éjszaka: Valaki egy vörös lovon lovagolt, és megállt a mirtuszfák között a völgyben. Mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak.#Zak 6,2–3; Jel 6,4–5
9Ezt kérdeztem: Mik ezek, Uram? Egy angyal, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Én megmagyarázom neked, mik ezek.
10Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt és ezt mondta: Ezeket az Úr azért küldte, hogy járják be a földet.#Zak 6,7 11Megszólították az Úr angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés. 12Az Úr angyala erre azt mondta: Seregek Ura! Mikor könyörülsz Jeruzsálemen és Júda városain, hiszen már hetven éve tart haragod?!#Zsolt 102,14; Dán 9,2
13Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak. 14A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek Ura: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem! 15És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő.#Ézs 47,6
16Azért ezt mondja az Úr: Irgalmasan fordulok Jeruzsálem felé, templomom fel fog épülni benne – így szól a Seregek Ura –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben.#Zak 8,3 17Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek Ura: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.#Ézs 41,2; Zak 2,16

Currently Selected:

Zakariás 1: HUNB

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in