YouVersion Logo
Search Icon

Mikeás 7

7
Panasz a nép romlottsága miatt
1Jaj nekem, mert úgy jártam,
mint mikor valaki
gyümölcsöt akar szedni,
szőlőt akar szüretelni,
de nincs ehető fürt,
sem korai füge, amire vágyódott.
2Kivesztek az országból a hívek,
nincs becsületes ember.
Alattomban mindnyájan vért ontanak,
hálóval vadásznak egymásra.#Zsolt 12,2; Ézs 57,1
3Jól használják kezüket a rosszra:
a vezető ember követelőzik,
a bíró fizetségre vár,
a főrangú ember kimondja, mit kíván,
és csak csűrik-csavarják az ügyeket.
4Aki a legjobb köztük,
olyan, mint a tüskebokor,
a legbecsületesebb is
olyan, mint a tövisbokor.
De eljön büntetésed napja,
amelyet őrállóid láttak.
Akkor lesz majd zűrzavar!
5Ne higgyetek a barátnak,
ne bízzatok a jó ismerősben,
még asszonyod előtt is,
akit magadhoz ölelsz,
vigyázz, hogy mit mondasz!#Jer 9,3–4
6Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával,
a lány anyja ellen támad,
a meny az anyósa ellen,
az embernek saját háza népe is ellensége.#Mt 10,21.35–36
Reménység a nyomorúság idején
7De én az Urat várom,
a szabadító Istenben reménykedem:
meg is fog hallgatni Istenem!
8Ne örülj bajomnak, ellenségem,
mert ha elesem is, fölkelek,
ha sötétségben lakom is,
az Úr az én világosságom.#Zsolt 27,1; Abd 12
9Az Úr haragját kell hordoznom,
mert vétkeztem ellene.
De majd ő intézi peremet,
és igazságot szolgáltat nekem.
Kivisz a világosságra,
és gyönyörködöm igazságában.
10Látja majd ezt ellenségem,
és szégyen borítja el,
bár most ezt kérdezi tőlem:
Hol van az Úr, a te Istened?
Saját szememmel látom majd,
amikor összetapossák,
mint az utca sarát.#Zsolt 42,4; 79,10; Jóel 2,17
11Eljön a nap, amikor felépítik falaidat,
azon a napon szélesre tágul a határ.
12Azon a napon jönnek majd hozzád
Asszíriából és Egyiptom városaiból,
Egyiptomból és az Eufrátesz mellől,
a tengereken át, a hegyeken át,#Ézs 19,23
13bár puszta volt az ország, lakói miatt,
tetteik gyümölcseképpen.
14Pásztorold botoddal népedet,
tulajdon nyájadat,
amely elhagyatva élt az erdőben,
termékeny földön!
Hadd legeljenek Básánban és Gileádban,
mint a régi időkben!#4Móz 23,9
15Csodás dolgokat mutatok neked,
mint amikor kijöttél Egyiptomból.
16Látják majd ezt a népek
és szégyenkeznek,
elvesztik minden erejüket,
kezüket szájukra teszik,
füleik megsüketülnek,
17port nyalnak, mint a kígyó,
mint a föld férgei,
reszketve jönnek elő rejtekhelyükről,
rettegve folyamodnak
Istenünkhöz, az Úrhoz,
és félnek majd tőled is.#Zsolt 18,46; 72,9; Ézs 49,23
18Kicsoda olyan Isten, mint te,
aki megbocsátja a bűnt,
és elengedi népe maradékának büntetését?
Nem tartja meg haragját örökké,
mert abban telik kedve,
hogy kegyelmet ad.#2Móz 34,6; Zsolt 103,3.8–10
19Újra irgalmas lesz hozzánk,
eltapossa bűneinket,
a tenger mélyére dobja
minden vétkünket!
20Hűségesen bánsz Jákóbbal,
kegyelmesen Ábrahámmal,
ahogyan megesküdtél őseinknek
a régi időkben.#1Móz 22,16–18; 28,13–15; Lk 1,72–73

Currently Selected:

Mikeás 7: HUNB

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in