YouVersion Logo
Search Icon

Máté 19

19
Kérdés a házassági elválásról
(Mk 10,1–12; Mt 5,31–32; Lk 16,18)
1Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére. 2Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket.
3Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” 4Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?”#1Móz 1,27 5Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.#1Móz 2,24; Ef 5,31 6Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.”#1Kor 7,10–11 7Erre azt mondták neki: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?”#5Móz 24,1 8Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. 9Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”
10Erre így szóltak hozzá tanítványai: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.” 11Ő azonban így válaszolt: „Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott.#1Kor 7,7–17 12Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!”#1Kor 7,32–35
Jézus megáldja a gyermekeket
(Mk 10,13–16; Lk 18,15–17)
13Akkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük. A tanítványok azonban rájuk szóltak. 14De Jézus ezt mondta: „Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.” 15Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan.
A gazdag ifjú
(Mk 10,17–27; Lk 18,18–27)
16Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” 17Ő így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.”#19,17 Csak egy van, aki jó: Késői kéziratok hozzáteszik: az Isten 18Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus így felelt: „Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan,#2Móz 20,13–16 19tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!”#3Móz 19,18 20Az ifjú erre ezt mondta: „Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?” 21Jézus így válaszolt neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” 22Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
23Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: „Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.” 24Sőt azt is mondom nektek: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” 25Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: „Akkor ki üdvözülhet?” 26Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.”#1Móz 18,14
A tanítványok jutalma
(Mk 10,28–31; Lk 18,28–30)
27Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” 28Jézus erre ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.#Jel 3,21 29És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet.#19,29 apját vagy anyját: Késői kéziratok egy része hozzáteszi: vagy feleségét 30De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.”

Currently Selected:

Máté 19: HUNB

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in