YouVersion Logo
Search Icon

Cselekedetek 3

3
Péter meggyógyítja a sántát
1Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. 2Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. 3Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. 4Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!” 5Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. 6Péter ekkor így szólt hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” 7És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, 8felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent.#Ézs 35,6; Lk 7,22 9Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. 10Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.
Péter bizonyságot tesz Jézusról
11Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába. 12Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: „Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? 13Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt.#Ézs 52,13 14De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, 15az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. 16Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára. 17Most már tudom, atyámfiai, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. 18De amit az Isten előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog, azt teljesítette be így. 19Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; 20hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. 21Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által. 22Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek.#5Móz 18,18–19 23És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.#3Móz 23,29 24A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. 25Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.#1Móz 12,3 26Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.”

Currently Selected:

Cselekedetek 3: HUNB

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in