YouVersion Logo
Search Icon

2Péter 3

3
1Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, 2hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai. 3Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek,#Júd 18 4és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” 5Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára.#1Móz 1,6–9 6Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult,#1Móz 7,11 7a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.
8Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.#Zsolt 90,4 9Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.#3,9 Nem kélekedik az Úr az igérettel: Más értelmezés szerint: Nem késlekedik az igéret Ura 10De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.#3,10 a föld és a rajta lévő alkotások is megégnek: Ez a fordítás későbbi hagyományon alapul, a legrégibb szöveg értelme: a föld és a rajta levő alkotások is megtaláltatnak, abban az értelemben, hogy sorra kerülnek vagy: a föld és a rajta levő alkotások is megtalálhatók lesznek, abban az értelemben, hogy a tűz célja nem az elpusztítás, hanem a megtisztítás#Mt 24,43; Lk 12,39; 1Thessz 5,2; Jel 16,15 11Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, 12akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! 13De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.#Ézs 65,17; 66,22; Jel 21,1
Emlékeztetés Pál leveleire
14Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. 15A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint –, 16szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.
Befejezés, áldás
17Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. 18Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!

Currently Selected:

2Péter 3: HUNB

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in