1Mózes 4
4
Kain és Ábel
1Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki teherbe esett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól! 2Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő.
3Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak a föld terméséből. 4Ábel is vitt elsőszülött bárányaiból, azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és áldozatára, 5de Kainra és áldozatára nem tekintett. Kain emiatt nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.
6Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? 7Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!
8Ezután azt mondta Kain a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta.
Isten megátkozza Kaint
9Akkor az Úr megkérdezte Kaintól: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? 10De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből! 11Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred vérét, amelyet kiontottál! 12Ha a földet műveled, többé ne adja neked termőerejét! Bujdosó és kóborló légy a földön!
13Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. 14Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. 15De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.
Kain utódai
16Ezután elment Kain az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre. 17És Kain a feleségével hált, aki teherbe esett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fiáról Énóknak nevezte el. 18Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket.
19Lámek két asszonyt vett feleségül: az egyiknek Ádá volt a neve, a másiknak Cillá. 20Ádá szülte Jábált. Ő lett a sátorlakók és pásztorok ősatyja. 21Testvérének Júbál volt a neve. Ő lett minden citerás és fuvolás ősatyja. 22Cillá is szült: Túbalkaint, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsmesterét, továbbá Túbalkain húgát, Naamát. 23Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek:
Ádá és Cillá, hallgassatok szavamra!
Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra!
Embert ölök, ha megsebez,
gyermeket is, ha megüt.
24Ha hétszeres a bosszú Kainért,
hetvenhétszeres az Lámekért.
Sét és Enós születése
25Ádám újból a feleségével hált. Az fiút szült, és Sétnek nevezte el, mert azt mondta: Adott nekem Isten másik utódot Ábel helyett, akit meggyilkolt Kain.
26Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.
Iliyochaguliwa sasa
1Mózes 4: RÚF
Kuonyesha
Shirikisha
Nakili
Je, ungependa vivutio vyako vihifadhiwe kwenye vifaa vyako vyote? Jisajili au ingia
Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014