Jelenések 22:1-21

Jelenések 22:1-21 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Azután az angyal megmutatta nekem a folyót, amelyben az élet vize folyik: fénylő és tiszta, mint a kristály. Isten és a Bárány trónjától ered, és végigfolyik a város utcájának közepén. A folyó mindkét partján az Élet Fája áll, amely évente tizenkétszer terem — minden hónapban gyümölcsöt hoz —, levelei pedig a nemzetek gyógyítására valók. A városban soha nem lesz semmi, ami átkozott. Isten és a Bárány trónja lesz abban a városban. Szolgái ott imádják Istent, látják az arcát, és neve a homlokukon lesz. Éjszaka nem lesz ott, ezért nem lesz szükségük sem lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr Isten világossága fogja beragyogni őket. Isten szolgái királyok lesznek, és uralkodnak örökkön-örökké. Azután ezt mondta nekem az angyal: „Mindezek a dolgok valóságosak, és a kijelentés hiteles! Az Örökkévaló, a próféták szellemeinek Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa a szolgáinak mindezeket a dolgokat, amelyeknek hamarosan és hirtelen meg kell történniük.” „Figyeljetek rám! Hamarosan visszajövök! Áldott és boldog, aki készségesen engedelmeskedik a próféciák üzeneteinek, amelyek ebben a könyvben le vannak írva.” Én, János vagyok az, aki hallottam és láttam ezeket. Miután pedig hallottam és láttam, leborultam az angyal lába elé, aki ezeket megmutatta, hogy imádjam őt. De azt mondta: „Vigyázz, ne tedd! Csak a szolgatársad vagyok: neked is, meg a testvéreidnek is, a prófétáknak, sőt mindazoknak is, akik engedelmeskednek az üzeneteknek, amelyek ebben a könyvben vannak leírva. Istent imádd!” Azután hozzátette: „Ne tartsd titokban ennek a könyvnek a próféciáit, mert az idő már közeledik, amikor mindezek beteljesednek! Aki igazságtalan, maradjon továbbra is igazságtalan, aki gonosz, maradjon továbbra is gonosz, aki igaz, legyen továbbra is igaz, és aki szent, legyen továbbra is szent!” „Figyeljetek rám! Hamarosan eljövök, és magammal hozom a jutalmatokat! Mindenkinek megadom, amit a tettei szerint megérdemel. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az Első és az Utolsó, az Elkezdő és a Befejező. Áldottak és boldogok, akik kimossák ruhájukat, mert joguk lesz rá, hogy egyenek az Élet Fájáról, és a kapukon keresztül bemenjenek a városba. De kívül maradnak a »kutyák«, akik varázsolnak, akik szexuális bűnökben élnek, a gyilkosok, a bálványimádók és mindazok, akik szeretik a hazugságot, és hamis dolgokat tesznek. Én, Jézus küldtem el hozzátok angyalomat, hogy tanúskodjon ezekről a dolgokról a helyi gyülekezeteknek. Én vagyok Dávid gyökere és utóda. Én vagyok a fényesen ragyogó hajnalcsillag.” A Szellem és a Menyasszony is azt mondja: „Jöjj!” Aki hallja ezt, mondja az is: „Jöjj!” Aki szomjas, jöjjön! Aki csak akarja megkaphatja az élet vizét ajándékba! Figyelmeztetek mindenkit, aki ennek a könyvnek a próféciáit hallgatja: ha hozzátesz valamit ezekhez, akkor Isten elküldi rá azokat a csapásokat, amelyek le vannak írva ebben a könyvben. Ha pedig valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek a szavaiból, attól Isten is elveszi az örökrészét az Élet Fájáról és a Szent Városból, és mindazokból, amelyek le vannak írva ebben a könyvben. Aki tanúsítja, hogy ezek a dolgok igazak, ezt mondja: „Igen, hamarosan eljövök!” „Ámen! Jöjj, Úr Jézus!” Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek!

Jelenések 22:1-21 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Azután megmutatta nekem az élet vizének fénylő folyamát, mely olyan mint a kristály, amely Istennek és a Báránynak trónjából jön elő. Piacának közepén, a folyamon innen és túl az élet ligete van, mely tizenkétszer terem gyümölcsöt, havonként adja meg gyümölcsét. A liget levelei a nemzetek gyógyítására valók. Ott többé nem lesz semmi átkozott. Istennek és a Báránynak trónja lesz benne, és rabszolgái ott szolgálnak majd neki. Látni fogják orcáját és neve homlokukon lesz. Éjszaka nem lesz ott, nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világossága fogja beragyogni őket. Királyokként fognak uralkodni az örök korok korain át. Majd így szólt hozzám: „Ezek a beszédek megbízhatók és igazak.” Az Úr, a próféták szellemeinek Istene, küldte el angyalát, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve kell megtörténniük. „Hirtelen megyek (jövök) el. Boldog az, aki megőrzi e könyv prófétáló beszédeit.” Én, János vagyok az, aki hallom és látom e dolgokat. Mikor meghallottam és megláttam ezeket, földre estem, hogy a lábát csókolva imádjam azt az angyalt, aki nekem e dolgokat mutatta. De ő így szólt: „Vigyázz! Ne tedd! Rabszolgatársad vagyok neked is, testvéreidnek is és mindazoknak, akik őrzik e könyv beszédeit. Istent imádd!” Majd így szólt hozzám: „Ne pecsételd le a könyv prófétáló beszédeit, mert az idő közel! Aki hamis, ártson ezután is, a mocskos mocskolódjék tovább, az igazságos legyen tovább is igazságos, és a szent szentelődjék meg. Lám, sietve megyek (jövök)! A bér velem, hogy kinek-kinek megfizessek aszerint, amilyen a cselekedete. Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet ligetéhez és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot. Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az eklézsiákban tanúskodjék előttetek e dolgokról. Én vagyok Dávid gyökere és nemzetsége, ama fénylő hajnali csillag.” A Szellem és a menyasszony ezt mondják: „Jövel!” Aki hallgatja, mondja ezt: „Jövel!” Aki szomjazik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv prófétáló beszédeit hallgatja: „Ha valaki hozzátesz ezekhez, az Isten is rárakja arra e könyvben megírt csapásokat, ha valaki elvesz e prófétáló könyv beszédeiből, annak részét az Isten is el fogja venni az élet ligetéből és a szent városból, azokból a dolgokból, melyek e könyvben megírattak.” Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanúskodik: „Csakugyan! Sietve megyek (jövök) el!” Ámen! Jövel Uram Jézus! Az Úrnak, Jézusnak kegyelme mindenekkel!

Jelenések 22:1-21 Karoli Bible 1908 (HUNK)

És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz. És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké. És monda nékem: E beszédek hívek és igazak: és az Úr, a szent próféták Istene bocsátotta el az ő angyalát, hogy megmutassa az ő szolgáinak azokat, a miknek meg kell lenni hamar. Ímé eljövök hamar. Boldog, a ki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit. És én János vagyok az, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta vala. Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd. Azután monda nékem: Be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van. A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak. Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus! A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájan ti veletek. Ámen.

Jelenések 22:1-21 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké. És ezt mondta nekem: „Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.” Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. De ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: az Istent imádd!” És így szólt hozzám: „Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is. Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”. „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot! Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj!” Aki csak hallja, az is mondja: „Jöjj!” Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben. Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.

Jelenések 22:1-21 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké. És ezt mondta nekem: Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit. Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: Istent imádd! És így szólt hozzám: Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, de aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is! Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot. Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag. A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben. Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony, hamar eljövök. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.