Filippi 3:12-21

Filippi 3:12-21 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Nem gondolom, hogy mindezt elértem volna, vagy hogy már tökéletes lennék. De azért küzdök, hogy elérjem és kezembe vehessem a kitűzött jutalmat — hiszen Krisztus éppen ebből a célból vett engem a kezébe. Testvéreim, tudom, hogy még nem értem célba, de egyet teszek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. Azért küzdök, hogy elérjem a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat, hiszen Isten erre hívott el bennünket a Krisztus Jézusban. Nekünk, akik szellemileg érettek vagyunk, mind így kellene gondolkoznunk, de ha nektek valamiben más lenne a véleményetek, Isten majd megvilágítja nektek, mi a helyes. Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell. Testvéreim, kövessétek az én példámat! Azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát mutattunk nektek! Mert sokan vannak, akik úgy élnek, mint a Krisztus keresztjének ellenségei. Ezekről már sokszor beszéltem nektek, és most sírva mondom ismét. Az ő útjuk a pusztulásba vezet. Nem Istent imádják, hanem a saját testi kívánságaikat szolgálják, s folyton csak földi dolgokon jár az eszük. Szégyenletes dolgokat tesznek, és még büszkék is rá! A mi igazi hazánk azonban a Menny, s mennyei polgárjogunk van. Szabadítónkat, az Úr Jézus Krisztust is a Mennyből várjuk: onnan fog visszajönni. Hatalmas erejével ő fogja átváltoztatni a mostani halandó, földi testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez. S ugyanezzel az erővel fogja uralmát kiterjeszteni minden és mindenki fölött.

Filippi 3:12-21

Filippi 3:12-21 HUNK