Nehémiás 13:23-29
Nehémiás 13:23-29 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Akkoriban észrevettem, hogy vannak Júdában olyan férfiak, akik idegenek közül vettek feleséget: Asdódból, Ammonból, illetve Moábból. A gyermekeik közül sokan már nem is tudtak héberül, hanem valamelyik idegen nép nyelvén beszéltek. Ezért határozottan megszidtam és keményen megfenyegettem ezeket a férfiakat. Némelyiket megvertem, és megtéptem. Azután megeskettem őket Istenre, hogy leányaikat idegenekhez nem adják férjhez, sem az idegenek közül nem vesznek feleséget sem maguknak, sem a fiaiknak. „Nem ez volt-e a bűne Salamonnak, Izráel királyának is? Pedig messze földön nem volt hozzá hasonló nagy király, akit Isten annyira szeretett, és egész Izráel királyává tette! Mégis bűnbe vitték Salamont az idegen asszonyok. Ti most mégis képesek vagytok ugyanazt a szörnyű bűnt újra elkövetni?! Idegen asszonyokat vettetek feleségül — s ezzel hűtlenek lettetek Istenünkhöz!” Eljásib főpap egyik unokája, Jójádá fia is idegen asszonyt vett feleségül: a hóróni Szanballat leányát. Ezért ezt a férfit elkergettem. Istenem, kérlek, emlékezz rá, hogy ezek a férfiak beszennyezték a papi rendet, megtörték a papokkal és a lévitákkal kötött szövetségedet!
Nehémiás 13:23-29 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Ugyanazon napokban meglátogatám azokat a zsidókat, kik asdódi, Ammonita és Moábita asszonyokat vettek feleségül. És fiaik felerésze asdódi nyelven beszél vala, és nem tudnak vala beszélni zsidóul, hanem egyik vagy másik nép nyelvén. Annakokáért feddődém velök, és megátkozám őket, és megverék közülök néhányat, és megtépém őket, és megesketém őket Istenre: Bizony ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak, és ne vegyetek leányaik közül feleséget fiaitoknak és magatoknak. Avagy nem ebben vétkezett-é Salamon Izráel királya? Noha nem volt sok nép között hozzá hasonlatos király, a kit szeret vala az ő Istene és királylyá tette vala őt Isten egész Izráel fölött; őt is bűnre vivék az idegen asszonyok: És néktek engedjünk-é, hogy cselekedjétek mindezen nagy gonoszságot, vétkezzetek Istenünk ellen, idegen asszonyokat vévén feleségül? Jójadának (ki Eliásib főpapnak fia vala) fiai közül is egy veje vala a Horonitbeli Szanballatnak, elűzém azért őt tőlem. Emlékezzél meg ő rólok én Istenem, a papságnak és a papság szövetségének és a Lévitáknak ilyen megfertőztetéséért!
Nehémiás 13:23-29 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Ugyanabban az időben láttam olyan júdaiakat, akik asdódi, ammóni és móábi nőket vettek feleségül, és gyermekeik fele asdódi nyelven beszélt. Júdai nyelven már nem is tudtak, hanem valamelyik másik nép nyelvén beszéltek. Ezért szidtam és átkoztam őket, sőt egyeseket megvertem és megtépáztam. Majd megeskettem őket az Istenre, hogy nem adják leányaikat azoknak a fiaihoz, és nem veszik el azoknak a leányait sem fiaiknak, sem maguknak. Hiszen ugyanígy vétkezett Salamon, Izráel királya is! Pedig nem sok népnek volt olyan királya, mint ő: Isten szerette őt, és egész Izráel királyává tette, de még őt is vétekbe vitték az idegen nők. Mégis azt kell rólatok hallanunk, hogy ilyen nagy gonoszságot követtek el?! Hűtlenek lettetek Istenünkhöz, mert idegen nőket vettetek feleségül! Eljásib főpap fiának, Jójádának az egyik fia a hóróni Szanballat veje volt, ezért elkergettem őt magam mellől. Emlékezz rá, Istenem, hogy mennyire beszennyezték a papi tisztséget és a lévita papsággal kötött szövetséget!
Nehémiás 13:23-29 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Ugyanabban az időben láttam olyan júdaiakat, akik asdódi, ammóni és móábi nőket vettek feleségül, és gyermekeik fele asdódi nyelven beszélt. Júdai nyelven már nem is tudtak, hanem valamelyik másik nép nyelvén beszéltek. Ezért veszekedtem velük, átkoztam őket, sőt egyeseket megvertem és megtépáztam. Majd megeskettem őket az Istenre, hogy nem adják leányaikat azoknak a fiaihoz, és nem veszik el azoknak a leányait sem fiaiknak, sem maguknak. Hiszen ugyanígy vétkezett Salamon, Izráel királya is! Pedig nem sok népnek volt olyan királya, mint ő: Isten szerette őt, és egész Izráel királyává tette, de még őt is vétekbe vitték az idegen asszonyok. Mégis azt kell rólatok hallanunk, hogy ilyen nagy gonoszságot követtek el?! Hűtlenek lettetek Istenünkhöz, mert idegen nőket vettetek feleségül! Eljásíb főpap fiának, Jójádának az egyik fia a hóróni Szanballat veje volt, ezért elkergettem őt magam mellől. Emlékezz rá, Istenem, hogy mennyire beszennyezték a papi tisztséget és a lévita papsággal kötött szövetséget!