Márk 14:53-65

Márk 14:53-65 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Ezután a főpap házához vezették Jézust. Odagyűltek a többi főpapok, a nép vezetői és a törvénytanítók is mind. Péter távolról követte Jézust, egészen a főpap udvarába. Az őrökkel együtt ő is a tűz mellé ült melegedni. A főpapok és a Főtanács többi tagja mind ürügyet kerestek, hogy Jézust halálra ítélhessék. Olyan férfiakat kerestek, akik hajlandók voltak ellene tanúskodni, de nem találtak olyan okot, amely alapján elítélhették volna. Sok hamis tanú vádolta Jézust, de a vallomásaik nem egyeztek meg egymással. Végül jött két hamis tanú, akik azt állították: „Hallottuk, amikor ez az ember azt mondta: »Lerombolom a Templomot, amelyet emberek építettek, és három nap alatt felépítek egy másikat, amelyet nem emberi kéz épít.«” — de még így sem egyezett, amit mondtak. Ekkor fölállt a főpap, és megkérdezte Jézust: „Miért nem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?” Jézus azonban nem szólt egy szót sem. Ekkor a főpap megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Isten Fia?” Jézus így válaszolt neki: „Én vagyok. Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ott ül Isten jobbján, és eljön az ég felhőivel.” A főpap ekkor megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: „Mi szükségünk van még több tanúra?! Hallottátok, hogy gyalázta Istent! Hogyan határoztok?” Ekkor mindannyian úgy ítéltek, hogy Jézus bűnös, és megérdemli a halált. Néhányan leköpködték, majd letakarták az arcát, és ököllel ütötték. Közben így gúnyolták: „Na, most prófétálj!” Ezután a szolgák is ütni kezdték.

Márk 14:53-65 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Jézust elvezették a főpaphoz. A főpapok, a vének és az írástudók is mindnyájan összeültek. Péter pedig messziről követte őt be a főpap udvarába és ott ült a szolgákkal együtt és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész nagytanács tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy megölethessék, de nem találtak. Sokan tettek ugyan hamis tanúvallomásokat ellene, de a vallomások nem voltak egybehangzók. Később aztán előálltak némelyek, s a következő hamis vallomást tették ellene: „Hallottuk, mikor ezt mondta: Le fogom rombolni ezt a templomot, mely kézzel épült és három nap alatt másikat, nem kézzel épültet építek helyébe.” De még így sem volt egybehangzó a tanúvallomásuk. Ekkor kiállt a középre a főpap és megkérdezte Jézust: „Hát te semmit sem felelsz, bármilyen tanúságot tesznek is azok ellened?” Ő azonban hallgatott és nem felelt semmit sem. A főpap újabb kérdést intézett hozzá: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” – kérdezte. Erre Jézus ezt felelte: „Én vagyok. Majd látni fogjátok az embernek Fiát, amint a Hatalom jobbján ül, s az ég felhőivel eljön!” Erre a főpap megszaggatta köntösét, és ezt mondta: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mi a véleményetek?” Azok mind elítélték őt azzal, hogy méltó a halálra. Erre némelyek köpdösni kezdték, majd letakarták az arcát, arcul verdesték és felszólították: „Prófétálj!” A szolgák is arcul verdesték őt.

Márk 14:53-65 Karoli Bible 1908 (HUNK)

És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlének mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az egész tanács bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyságtételek nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván: Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, a mely nem kézzel csináltatott. De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük. Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel. A főpap pedig megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok a káromlást. Mi tetszik néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orczáját elfedni, és őt öklözni, és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arczul csapdossák vala őt.

Márk 14:53-65 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mind. Péter távolról követte őt, be egészen a főpap palotájának udvarába, és ott ült a szolgákkal, melegedett a tűznél. A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak. Sokan tettek ugyan ellene hamis tanúvallomást, a vallomások azonban nem egyeztek. Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene: „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: Én lerombolom a kézzel alkotott templomot, és három nap alatt mást építek, olyat, amit nem emberi kéz alkotott.” De vallomásuk így sem egyezett. A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: „Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?” Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap, és így szólt hozzá: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” Jézus ezt mondta: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben.” A főpap erre megszaggatta a ruháit, és így szólt: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mi a ti véleményetek erről?” Azok pedig együttesen kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. Akkor némelyek elkezdték őt köpdösni, arcát betakarni és ütlegelni őt, és ezt mondták neki: „Most prófétálj!” A szolgák is arcul verték őt.

Márk 14:53-65 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mindannyian. Péter távolról követte őt, egészen a főpap palotájának udvaráig, és ott ült a szolgákkal, és melegedett a tűznél. A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak. Mert sokan tettek hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek. Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene: Mi hallottuk, hogy ezt mondta: Én lerombolom az emberkéz alkotta templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberkéz alkotott. De vallomásuk így sem egyezett. A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak? Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap: Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia? Jézus ezt mondta: Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin. A főpap megszaggatta a ruháját, és így szólt: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mi a ti véleményetek erről? Azok pedig valamennyien kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt.