Márk 10:26-45

Márk 10:26-45 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?” Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.” Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.” Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.” Jézus vezetésével elindultak Jeruzsálem felé. A tanítványok megrettenve követték, és a többiek is féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és arról beszélt nekik, hogy mi fog vele történni: „Látjátok, most felmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát majd átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Ők halálra fogják ítélni, majd átadják az idegenek kezébe. Azok kigúnyolják, leköpik, megkorbácsolják, és végül megölik. Három nappal később azonban fel fog támadni.” Jakab és János — Zebedeus fiai — Jézushoz fordultak: „Mester, szeretnénk kérni tőled valamit.” „Mit kívántok?” — kérdezte ő. „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen, amikor majd dicsőségesen uralkodni fogsz!” — mondták a testvérek. Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat, amelyet nekem ki kell innom? Be tudtok-e merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem?” A testvérek így válaszoltak: „Igen, meg tudjuk tenni.” Jézus azt felelte: „Igaz, valóban inni fogtok abból a pohárból, amelyet nekem ki kell innom, és ti is be fogtok merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem. Azt azonban nem én döntöm el, hogy ki ül majd a jobb vagy bal oldalamon. Ezeket a helyeket azok kapják, akiknek a számára Isten elkészítette.” Amikor a másik tíz tanítvány meghallotta, hogy Jakab és János mit kért, megharagudtak rájuk. Ekkor Jézus odahívta őket, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy az Izráelen kívüli népek uralkodói zsarnokoskodnak az alattvalóik felett, és az előkelők visszaélnek a hatalmukkal. Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, legyen szolgája a többieknek! Aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a többiek rabszolgája! Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.”

Márk 10:26-45 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Azok pedig annál inkább megdöbbentek s egymás közt beszélték: „Hát ki is menekülhet meg?” Jézus rájuk tekintett és így szólt: „Embereknél lehetetlen, de nem Istennél. Az Istennél minden lehetséges.” Ekkor Péter ilyen beszédbe kezdett: „Lásd, mi mindent elhagytunk, s úgy követtünk téged!” Jézus ezt mondta rá: „Bizony azt mondom nektek, egy ember sem hagyhat el házat, testvéreket, anyát, apát, gyermekeket, szántóföldeket értem és az örömhírért úgy, hogy ne kapná meg azok százszorosát, most ebben az időben: házakat, testvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket üldözésekkel, az elkövetkező korban pedig örökéletet. Sok első utolsóvá lesz és utolsók elsőkké!” Úton voltak és Jeruzsálembe mentek fel. Jézus előttük ment, rajtuk pedig döbbenet ült, félve követték. Ekkor újra magához vette a tizenkettőt és azokról a dolgokról kezdett beszélni nekik, amelyek vele történni fognak. : „Most felmegyünk Jeruzsálembe s az embernek Fiát át fogják adni a főpapoknak, az írástudóknak, azok halálra fogják ítélni, s át fogják adni őt a nemzeteknek. Aztán kicsúfolják, megköpdösik, megostorozzák és megölik, és három nap múlva feltámad!” Ekkor hozzámentek Zebedeus fiai, Jakab és János és megszólították: „Tanító, szeretnénk, ha azt, amit kérünk tőled, megtennéd nekünk.” „Mit akartok? Mit tegyek veletek?” – kérdezte tőlük. Ők ezt felelték neki: „Add meg nekünk, hogy dicsőségedben egyikünk jobb-, és másikunk balkezed felől ülhessen!” „Nem tudjátok mit kértek!” – felelte nekik Jézus.” Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat, melyet én iszom ki, vagy bemerülni azzal a bemerüléssel, mellyel én merítkezem be?” „Képesek vagyunk” – felelték azok, mire Jézus ezt mondta nekik: „Ki fogjátok ugyan inni azt a poharat, melyet én kiiszom s be fogtok merülni azzal a bemerüléssel, mellyel én bemerülök, de a jobbomon és balomon való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészítették.” Mikor a tíz meghallotta az esetet, bosszankodni kezdtek Jakabon és Jánoson. Erre Jézus magához szólította őket, és ezt mondta nekik: „Tudjátok, hogy azok, akiknek a nemzetek között uralkodói tekintélyük van, uraságuk alá kényszerítik, és nagyjaik fennhatóságuk alá nyomják őket! Köztetek azonban nem ilyen a viszony. Ellenkezőleg. Aki közöttetek nagy akar lenni, szolgáljon ki titeket, és aki köztetek első akar lenni, mindenkinek rabszolgája legyen. Hiszen az embernek Fia sem azért jött, hogy őt szolgálják ki, hanem hogy ő szolgáljon ki másokat, és lelkét sokakért váltságul adja!”

Márk 10:26-45 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Azok pedig még inkább álmélkodnak vala, mondván magok között: Kicsoda idvezülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges. És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, A ki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők. Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttök megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek, Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt; És megcsúfolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad. És hozzájárulának Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnők, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk. Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek? Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben. Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem? Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, a melyet én megiszom, megiszszátok, és a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, a kiknek elkészíttetett. És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdének Jakabra és Jánosra. Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.

Márk 10:26-45 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk.” Jézus így szólt: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első.” Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad.” Ekkor hozzálépett Jakab és János, a Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Jézus megkérdezte tőlük: „Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?” Ők pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Mire ők így feleltek neki: „Meg tudjuk tenni.” Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.” Amikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Márk 10:26-45 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első. Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad. Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk. Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek? Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben. Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett. Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.