Lukács 23:1-56

Lukács 23:1-56 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Ezután az egész csoport elindult, és elvezették Jézust Pilátushoz. Ott így vádolták: „Megállapítottuk, hogy ez az ember félrevezeti népünket. Ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja, hogy ő a Messiás-Király.” Pilátus megkérdezte Jézustól: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus pedig így válaszolt: „Igen, ahogy mondod.” Pilátus ezt mondta a főpapoknak és az összegyűlt sokaságnak: „Semmit nem találok ebben az emberben, amivel vádolni lehetne.” De azok annál inkább bizonygatták: „A tanításaival zavart okoz egész Júdeában! Az egész népet fellázítja! Galileában kezdte, és most már itt is!” Amikor Pilátus ezt hallotta, megkérdezte, hogy Jézus Galileából való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte hozzá Jézust. Heródes azokban a napokban éppen Jeruzsálemben tartózkodott, és nagyon megörült, mikor meglátta Jézust. Sokat hallott már róla, és remélte, hogy majd a szeme láttára tesz valamilyen csodát. Sokáig faggatta, de Jézus egy szót sem válaszolt neki. A főpapok és törvénytanítók Heródes előtt is hevesen vádolták Jézust. Heródes és a katonái is megvetően bántak vele: kigúnyolták, és csúfot űzve belőle előkelő ruhát adtak rá, majd visszaküldték Pilátushoz. Heródes és Pilátus ezen a napon kötöttek barátságot. Előzőleg ugyanis haragban voltak. Ekkor Pilátus maga elé hívatta a főpapokat, a zsidók vezetőit és az összegyűlt sokaságot. Ezt mondta nekik: „Elém hoztátok ezt az embert, és azzal vádoljátok, hogy tanításaival félrevezeti a népet. Előttetek hallgattam ki, és úgy találtam, hogy amivel vádoljátok, abban ártatlan. Elküldtem őt Heródeshez, de ő is úgy találta, hogy ez az ember nem követett el semmit, amiért büntetést érdemelne, ezért visszaküldte hozzánk. Látjátok hát, hogy semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Megkorbácsoltatom hát, azután pedig szabadon fogom bocsátani.” Ekkor mindazok, akik Pilátus előtt összegyűltek, kiabálni kezdtek: „Őt végeztesd ki! Barabbást engedd szabadon!” (Ez a Barabbás nevű fogoly részt vett a városban korábban kitört lázadásban, és gyilkosságot is elkövetett.) Pilátus szabadon akarta engedni Jézust, ezért újra kihirdette, hogy elengedi. De a tömeg még jobban kiabált: „Keresztre vele! Feszítsd keresztre!” Pilátus harmadszor is megkérdezte: „Miért? Mi rosszat tett? Ez az ember nem bűnös! Semmit sem találtam benne, amiért halált érdemelne. Megkorbácsoltatom, és utána szabadon engedem.” De a tömeg hangosan kiabálva követelte, hogy Jézust feszítsék keresztre, s így végezzék ki. Végül a kiáltozásukkal fölülkerekedtek, és Pilátus engedett nekik. Kihirdette az ítéletét: teljesíti, amit követelnek tőle. Kívánságuk szerint szabadon engedte Barabbást, aki lázadásért és gyilkosságért volt elítélve. Ugyanakkor elrendelte, hogy Jézust — akaratuknak megfelelően — végezzék ki. Ezután Jézust a katonák elvezették. Útközben szembe jött velük egy Cirénéből való, Simon nevű férfi, aki éppen a vidékről jött a városba. A katonák kényszerítették Simont, hogy vigye a keresztfát Jézus után. Nagy tömeg követte Jézust, köztük asszonyok is, akik jajgattak és siratták őt. Jézus odafordult hozzájuk: „Jeruzsálemi asszonyok, ne engem sirassatok! Inkább magatokat és a gyerekeiteket sirassátok! Mert eljönnek a napok, amikor azt mondják: »Milyen boldogok az asszonyok, akiknek nem lehetett gyermekük! Azok a boldogok, akik nem szültek és nem szoptattak gyermeket!« A hegyeknek azt mondják majd: »Essetek ránk!«, és a domboknak: »Rejtsetek el minket!« Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” A katonák Jézussal együtt két bűnözőt is elvezettek, hogy őket is kivégezzék. Amikor megérkeztek arra a helyre, amelyet így neveztek: „Koponya”, ott Jézust keresztre feszítették. Ugyanezt tették a két bűnözővel is. Egyiküket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán feszítették meg. Azután Jézus ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek!” A katonák sorsvetéssel elosztották maguk között Jézus ruháit. Az összegyűlt sokaság pedig ott állt, és nézte, mi történik. A vallási vezetők így gúnyolták Jézust: „Másokat meg tudott menteni, most mentse meg saját magát, ha valóban ő a Messiás, Isten választottja!” A katonák is gúnyolták Jézust. Ecetet kínáltak neki, és azt mondták: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magad!” Jézus feje fölött ez a felirat volt: „EZ A ZSIDóK KIRáLYA.” Az egyik bűnöző, akit szintén keresztre feszítettek, így sértegette: „Hát nem te vagy a Krisztus?! Akkor mentsd meg magadat, és minket is!” De a másik bűnöző rászólt: „Nem félsz Istentől? Te is halálra vagy ítélve, mint ő. Csakhogy a mi ítéletünk jogos, mert azt kapjuk, amit megérdemeltünk, ő viszont nem tett semmi rosszat!” Azután ezt mondta: „Jézus! Ne felejtkezz meg rólam, amikor eljössz, hogy királyi uralkodásodat elkezdd!” Jézus így felelt neki: „Mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.” Délben elsötétült az ég, és délután három óráig sötétség borította az egész földet, mert a Nap elhomályosult. A Templom belsejében a függöny kettéhasadt. Jézus felkiáltott: „Atyám, a kezedbe teszem le szellememet.” Amikor ezt kimondta, meghalt. Amikor a római százados látta ezt, Istent dicsérte, és azt mondta: „Ez az ember valóban igazságos és ártatlan volt!” Akik erre az eseményre kíváncsian odagyűltek, és látták mindazt, ami történt, ezután mellüket verve hazamentek. Akik ismerték Jézust és azok az asszonyok, akik Galileától idáig követték, egy kissé távolabb álltak, és mindezt végignézték. Volt egy József nevű férfi, a Főtanács egyik tagja, aki a júdeai Arimátia városából származott. Jó és igazságos ember volt, aki maga is várta Isten Királyságának eljövetelét, és nem értett egyet a többiekkel, amikor a Főtanács halálra ítélte Jézust. József — Jézus halála után — Pilátushoz ment, és engedélyt kért tőle, hogy Jézus holttestét eltemesse. Majd levette a keresztről a testet, vászonba tekerte, és elhelyezte egy sziklasírba, amelybe még senkit sem temettek. Ez az előkészület napjának végén történt, és már közel volt a szombati ünnep kezdete. Az asszonyok, akik Galileától kezdve követték Jézust, Józseffel mentek, látták a sírt, és azt is, hogyan helyezték el a sziklasírba Jézus testét. Azután hazamentek, és előkészítették az illatszereket, amelyeket temetésnél szoktak használni. A szombat ünnepén azonban otthon maradtak a Törvény parancsa szerint.

Lukács 23:1-56 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Ekkor az egész sokaság felállott és elvezették Pilátushoz. Ott vádolni kezdték: „Azon kaptuk ezt az embert, hogy egész népünket félreviszi, s tiltja, hogy a császárnak adót fizessenek, amellett azt mondja, hogy ő a Krisztus, Király. Pilátus megkérdezte őt: „Te a zsidók királya vagy?” „– Te mondod.” – felelte neki. Pilátus ekkor a főpapokhoz és a tömeghez szólott: „Nem találok ebben az emberben semmi okot a vádra.” De azok annál inkább erősítették: „Fellázítja a népet. Egész Júdeát elárasztotta tanításával, Galileán kezdve jött idáig.” Mikor Pilátus Galileát hallotta, megkérdezte, hogy az ember galileai-e, és amikor megtudta, hogy Heródes fennhatósága alól való, felküldötte Heródeshez, ki ezekben a napokban szintén Jeruzsálemben tartózkodott. Heródes nagyon megörült, amikor Jézust meglátta, mivel hallott róla, már elég idő óta akarta látni őt. Remélte, hogy valami jelt fog látni, melyet Jézus visz véghez. Sok szóval faggatta őt, de Jézus semmit sem felelt neki. Ott állottak a főpapok és írástudók és nagy erővel vádolták őt. Heródes katonáival együtt megvetően bánt vele, gúnyból fényes fehér ruhába öltöztette. Azután visszaküldte Pilátushoz. Heródes és Pilátus azon a napon lettek egymás barátaivá, előzőleg ugyanis ellenséges viszonyban voltak egymással. Pilátus ekkor összehívta a főpapokat, az elöljárókat és a népet, és beszédet intézett hozzájuk: „Ide hoztátok hozzám ezt az embert azzal a váddal, hogy a népet a császártól elfordítja, de én, miután előttetek kikérdeztem a felől, amivel vádoltátok, semmi elítélésre méltó okot ez ember ellen nem találtam. Sőt még Heródes sem. Hiszen visszaküldte őt hozzánk. De lám semmi halálra méltó dolgot nem cselekedett. Megfenyítem tehát, és elbocsátom őt.” Minden ünnep alkalmával pedig szabadon kellett nekik bocsátani egy foglyot. Erre az egész sokaság kiáltozni kezdett: „Veszítsd el! Barabbást bocsásd el nekünk.” Ezt a Barabbást egy a városban keltett lázadásért és gyilkosságért vetették tömlöcbe. Pilátus újra szólott hozzájuk, mivel Jézust szabadon akarta bocsátani, de azok így kiáltoztak rá: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Harmadszor is szólott hozzájuk: „De hát mi gonoszt tett? Semmi halálra méltó vádat nem találtam ellene. Meg fogom hát fenyíteni és elbocsátom.” Ám azok nagy hangon követelték, hogy feszíttesse meg. Kiáltozásuk erőt vett a helytartón. Pilátus ekkor megítélte nekik, amit kívántak: Elbocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, akit kikértek. Jézust ellenben odaadta akaratuknak. Amikor elvezették, megfogtak egy bizonyos cirénei Simont, ki a mezőről jött haza, s arra rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A nép nagy sokaságban kísérte, asszonyok is, akik mellüket verték és siratták őt. Jézus azonban hátrafordult hozzájuk és így szólt: „Jeruzsálem leányai, ne sírjatok rajtam. Inkább magatokon sírjatok, s gyermekeiteken. Mert napok jönnek, melyeken ezt fogják mondani: Boldogok a meddők, a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak. Azokban a napokban azt mondogatják majd a hegyeknek: Essetek ránk, és a halmoknak: Borítsatok el minket. Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?” Kivezettek más elítélteket, két gonosztevőt is, hogy vele együtt megfeszítsék. Mikor kiértek arra a helyre, melyet Koponyának neveznek, ott megfeszítették őt, a gonosztevőket is, egyiket jobb felől, másikat bal felől. „Atyám, mondotta Jézus, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.” Azután szétosztották ruháit, és sorsot vetettek rájuk. A nép pedig ott állott és nézegetett. Az elöljárók gúnyolták őt: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten Felkentje, a kiválasztott.” Gúnyolták őt a katonák is, akik hozzámentek s ecetet vittek neki és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat.” Felirat is volt felette: „Ő a zsidók királya.” A felfüggesztett gonosztevők közül is az egyik káromolta: „Hát nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” De megszólalt a másik, és korholta őt: „Nem féled az Istent? – mondotta neki –, hiszen ugyanaz az ítélet van rajtad? Mi igazságosan szenvedünk, mert annak méltó büntetését kapjuk, amit tettünk, ő azonban semmi helytelent nem tett.” Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, ha eljössz majd királyságodban.” Jézus ezt felelte rá: „Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” Már mintegy hat óra volt, amikor az egész földet a kilencedik óráig tartó sötétség borította el, mert a nap világossága kihagyott. Majd középen kettéhasadt a templom függönye. Ekkor Jézus nagy hangon kiáltott: „Atyám a te kezedbe teszem le szellememet.” S amikor ezt mondta kilehelte szellemét. Mikor a százados látta mi történt, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igazságos volt.” A jelenlevő tömeg, melyet a látványosság gyűjtött egybe, amikor látta, ami történt, mind a mellét verve tért meg. Ott álltak messziről Jézus ismerősei valamennyien, az asszonyok is, akik őt követve Galileából vele jöttek, s látták ezeket. Egyszer csak egy József nevű ember, ki tanácsos volt, jó és igazságos férfiú, ki nem értett egyet amazok szándékával és cselekvésével, Arimátiából, a zsidók egyik városából való, aki várta az Isten királyságát, elment Pilátushoz és elkérte Jézus holttestét. Azután levette őt a keresztről, gyolcsba burkolta, és egy sziklába vágott sírba helyezte el, ahol még soha senki sem feküdt. Az előkészület napja volt: kigyulladtak a szombati csillagok. Józsefet nyomon követték azok az asszonyok, akik Galileából együtt jöttek fel Jézussal. Ezek megnézték a sírt, azt is, hogy hogyan helyezték el a testét, majd visszatértek és illatszereket, keneteket készítettek elő.

Lukács 23:1-56 Karoli Bible 1908 (HUNK)

És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz. És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja. Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod! Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben. De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig. Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajjon galileai ember-é ő? És mikor megtudta, hogy ő a Héródes hatósága alá tartozik, Héródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala azokban a napokban. Héródes pedig Jézust látván igen megörüle: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz. Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki. Ott állanak vala pedig a főpapok és az írástudók, teljes igyekezettel vádolván őt. Héródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz. És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Héródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok: De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom. Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást! Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe. Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust; De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom! Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala. És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala. És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak. Mikor azért elvivék őt, egy Czirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után. Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolák és siraták őt. Jézus pedig hozzájok fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon. Mert ímé jőnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és a mely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak! Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldelő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán? Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek. Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájok sorsot. És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja. Csúfolák pedig őt a vitézek is, odajárulván és eczettel kínálván őt. És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak ama Királya, szabadítsd meg magadat! Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidóknak ama Királya. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is! Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett. És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilencz órakorig. És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada. És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala. Látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala. És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, a mik történtek, mellét verve megtére. Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, a kik Galileából követék őt, távol állának, nézvén ezeket. És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli, jó és igaz férfiú, Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében, Arimathiából, a zsidók városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát; Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus testét. És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyhezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá. Az őt követő asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírt, és hogy miképen helyeztetett el az ő teste. Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat és keneteket.

Lukács 23:1-56 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: „Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.” Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő pedig ezt felelte: „Te mondod.” Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.” De azok erősen állították: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.” Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára. Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak. Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: megfenyítem tehát, és elbocsátom.” (Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.) Erre valamennyien felkiáltottak: „Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!” Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: „De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.” De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!” Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!” Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” De a másik megrótta, ezt mondva neki: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt. Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.” És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért. Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt. Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából való, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával, aki maga is várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha. Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a szombat. Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek vele Galileából, és megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Aztán visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.

Lukács 23:1-56 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig. Pilátus ezt hallva megkérdezte: Galileából való ez az ember? Amikor pedig megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára. Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással, korábban ugyanis ellenségek voltak. Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: megfenyítem tehát, és elbocsátom. Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot. Erre valamennyien felkiáltottak: Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk! Ez az ember a városban történt lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom. De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. Követte őt a nép és az asszonyok nagy sokasága, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert íme, jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal? Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat! Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban. Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt. Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt. És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza. Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt. Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat. Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.