Józsué 2:2-21
Józsué 2:2-21 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Jerikó királyának azonban jelentették: „Ma este izráeli kémek érkeztek a városba!” A király azonnal elküldte a katonáit Ráhábhoz ezzel a paranccsal: „Add ki azokat a férfiakat, akik ma este érkeztek hozzád, hogy házadnál szálljanak meg, mert kémkedni jöttek!” Ráháb azonban már előzőleg elbújtatta a két izráeli férfit, a király katonáinak pedig ezt mondta: „Igaz, hogy ide jöttek, de nem tudtam, honnan érkeztek. Estefelé, a város kapuinak bezárása előtt már elmentek innen, de nem tudom, hová. Siessetek utánuk, még utolérhetitek őket!” Valójában Ráháb elbújtatta őket a háza lapos tetején száradó lenkévék közé. A király katonái sietve kimentek a városból, és a Jordán gázlói felé igyekeztek abban a hiszemben, hogy a kémek arra mentek. A város kapuit pedig bezárták utánuk. Mielőtt a kémek nyugovóra tértek, Ráháb fölment a tetőre, hogy beszéljen velük. Ezt mondta nekik: „Tudom, hogy az Örökkévaló nektek adta ezt a földet, ezért mindannyian félünk tőletek. Hallottuk, hogyan szárította ki az Örökkévaló előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor Egyiptomból kijöttetek, s emiatt e föld minden lakosa retteg tőletek. Azt is hallottuk, hogy a Jordán túloldalán legyőztétek az emóriak két királyát, Szihónt és Ógot, és teljesen kipusztítottátok őket. Amikor ezt megtudtuk, minden bátorságunk elszállt, és úrrá lett rajtunk a rémület, mert bizony a ti Istenetek, az Örökkévaló az Isten fenn az égben és lenn a földön! Most hát esküdjetek meg nekem az Örökkévalóra, hogy amint én megkönyörültem rajtatok, és megkíméltelek titeket a haláltól, úgy ti is könyörültök apám egész családján, és életben hagytok minket! Adjatok nekem valami biztos jelet, hogy valóban megmentitek a haláltól apámat, anyámat, testvéreimet — az egész családomat!” A férfiak így válaszoltak: „Életünkkel kezeskedünk, hogy amikor az Örökkévaló kezünkbe adja ezt a földet, és elfoglaljuk Jerikót, nektek nem lesz bántódásotok, és megtartjuk ígéretünket. De egy feltétellel: senkinek sem szólhatsz arról, hogy itt voltunk, és hogy miért jöttünk!” Ráháb akkor a háza ablakából egy kötélen leengedte a férfiakat a városfalon kívülre, ugyanis a háza éppen a városfalra épült. Figyelmeztette őket, hogy a hegyek között rejtőzzenek három napig, nehogy üldözőik rájuk találjanak, s csak azután induljanak tovább, ha azok már visszatértek Jerikóba. A két férfi megerősítette: „Biztos lehetsz benne, hogy megtartjuk, amit ígértünk, ha a következőt megteszed: amikor bevonulunk erre a földre, akkor ezt a piros fonalat kösd az ablakra, amelyen keresztül leengedtél bennünket! Gyűjtsd ide a házadba apád egész rokonságát: apádat, anyádat és testvéreidet — az egész családodat. Akik a házban vannak, azoknak nem esik bántódásuk, ezért kezeskedünk! Ha mégis bajuk esne, akkor életünkkel felelünk érte. Ha viszont az ostrom idején közületek valaki kimegy a házból, és megölik, akkor ezért ő a felelős, mi pedig ártatlanok leszünk. Vigyázz, senkinek se árulj el bennünket! Ha mégis megteszed, akkor minket sem köt az eskünk.” „Rendben van, megegyeztünk! Úgy lesz, ahogy mondtátok” — felelte Ráháb. Ezzel a kémek elmentek, Ráháb pedig az ablakára kötötte a piros fonalat.
Józsué 2:2-21 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Mikor pedig megjelentették ezt Jérikhó királyának, mondván: Íme, férfiak jöttek ide ez éjszaka az Izráel fiai közül e földnek kémlelésére; Akkor külde Jérikhó királya Ráhábhoz, mondván: Hozd ki a férfiakat, a kik bementek hozzád, a kik házadba mentek, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész földet. Az asszony pedig fogá a két férfiút, és elrejté vala őket, és monda: Úgy van! Bejöttek hozzám a férfiak, de azt sem tudom, honnan valók voltak. És kimentek e férfiak kapuzáráskor a setétben; nem tudom, hová mentek a férfiak; siessetek gyorsan utánok, mert utólérhetitek őket. Pedig ő felhágatta őket a házhéjára, és elbujtatta őket a száras len közé, a mely néki a házhéjára volt kirakva. És utánok sietének a férfiak a Jordánhoz vivő úton a rév felé; a kaput pedig bezárták, azután, hogy kimenének azok, a kik őket üldözik vala. Ők pedig még le sem feküvének, a mikor felméne ő hozzájok az asszony a házhéjára, És monda a férfiaknak: Tudom, hogy az Úr néktek adta ezt a földet, és hogy megszállt minket a félelem miattatok, és hogy e földnek minden lakosa megolvad előttetek. Mert hallottuk, hogy megszárította az Úr a Veres tenger vizét előttetek, a mikor kijöttetek Égyiptomból, és hogy mit cselekedtetek az Emoreusok két királyával, a kik túl voltak a Jordánon, Szíhonnal és Óggal, a kiket megöltetek. És a mint hallottuk, megolvadott a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben sem miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön! Most azért esküdjetek meg kérlek, nékem az Úrra, hogy a mint én irgalmasságot cselekedtem veletek, ti is irgalmasságot cselekesztek majd az én atyámnak házával, és igaz jelt adtok nékem, Hogy életben hagyjátok az én atyámat és anyámat, férfi és nőtestvéreimet, és mindent, a mi az övék, és megmentitek a mi lelkünket a haláltól. És mondának néki a férfiak: A mi lelkünket érje helyettetek a halál, ha meg nem jelentitek ezt a mi dolgunkat. És ha nékünk adja az Úr ezt a földet, irgalmasságot és igazságot cselekszünk veled. Alábocsátá azért őket kötélen az ablakon (mert az ő háza a kőkerítés falán vala, és ő a kőkerítésen lakik vala). És monda nékik: A hegyre menjetek, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és ott rejtőzködjetek három napig, a míg visszatérnek az üldözők; azután pedig menjetek a magatok útján. A férfiak pedig mondának néki: Ártatlanok leszünk ezen te esketésedtől, a melylyel te megeskettél minket! Ha bejövünk mi erre a földre, kösd e veres fonalú zsinórt ahhoz az ablakhoz, a melyen alábocsátottál minket; atyádat, anyádat és atyádfiait pedig, és atyádnak egész háznépét gyűjtsd be magadhoz a házba. És akkor, ha akárki kijön a te házadnak ajtain, annak vére az ő fején lesz, mi pedig ártatlanok leszünk; mindannak vére pedig, a ki te veled lesz a házban, a mi fejünkön legyen, ha valakinek keze lenne azon. Ha pedig megjelented ezt a mi dolgunkat, akkor mi fel leszünk oldva az eskü alól, a melylyel te megeskettél minket. Monda pedig amaz: A mint szólottatok, úgy legyen! Ekkor elbocsátá őket, és elmenének; a veres zsinórt pedig reáköté az ablakra.
Józsué 2:2-21 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izráeli férfiak jöttek ide az éjjel, hogy kémkedjenek az országban. Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész országot. Az asszony azonban fogta, és elrejtette a két férfit, majd ezt mondta: Igaz, hogy betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók. Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket! Pedig fölvitte őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn. A városbeli férfiak pedig üldözőbe vették őket a Jordán gázlói felé vivő úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták. Még le sem feküdtek a kémek, amikor fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre, és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az ÚR nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket, és remeg tőletek mindenki, aki ezen a földön lakik. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az ÚR előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy a Jordánon túl, mit tettetek Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az ÚR az Isten fönn a mennyben és lenn a földön. Most azért esküdjetek meg nekem az ÚRra, hogy amint én szeretettel bántam veletek, ti is szeretettel bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak, hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fiú- és nőtestvéreimet és mindenüket, és megmentitek életünket a haláltól. A férfiak így válaszoltak neki: Életünkkel kezeskedünk értetek, ha ti nem áruljátok el a mi ügyünket. Amikor majd az ÚR nekünk adja ezt a földet, szeretettel és igazságosan bánunk veled. Azután leeresztette őket kötélen az ablakon át – háza ugyanis a vár falánál volt, és így a várfalnál lakott –, és ezt mondta nekik: Menjetek a hegyekbe, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és rejtőzködjetek ott három napig, amíg az üldözők vissza nem térnek. Azután menjetek utatokra! A férfiak ezt mondták neki: Nem fogjuk megszegni azt az esküt, amelyet neked tettünk. Ezért amikor bejövünk erre a földre, kösd ezt a piros fonálból font kötelet arra az ablakra, amelyen át leeresztettél bennünket. Gyűjtsd magadhoz a házba apádat, anyádat, testvéreidet és apád egész háza népét. És akkor, aki csak kijön házad ajtaján az utcára, az maga lesz halálának az oka, mi ártatlanok leszünk. De minket sújtson a büntetés, ha valaki kezet emel azokra, akik veled lesznek a házban. Ha azonban elárulod a mi ügyünket, akkor nem kötelez bennünket az az eskü, amellyel megeskettél bennünket. Az asszony így felelt: Legyen úgy, ahogy mondtátok! Azután elküldte őket, és azok elmentek. A piros kötelet pedig rákötötte az ablakra.
Józsué 2:2-21 Revised Hungarian Bible (RÚF)
De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izráeli férfiak jöttek ide az éjjel, hogy kikémleljék az országot. Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész országot. Az asszony azonban fogta és elrejtette a két férfit, majd ezt mondta: Igaz, hogy betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók. Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket! Pedig fölvitte őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn. A városbeli férfiak ekkor üldözésükre indultak a Jordán gázlóihoz vezető úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták. Mielőtt a kémek lefeküdtek volna, fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre, és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az ÚR nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket miattatok, és máris reszket tőletek ennek a földnek minden lakója. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az ÚR előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek a Jordánon túl Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az ÚR az Isten fenn az égben és lenn a földön! Most azért esküdjetek meg nekem az ÚRra, hogy amilyen irgalommal bántam én veletek, ti is olyan irgalommal bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak, hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fivéreimet, nővéreimet és minden hozzátartozójukat, és megmentitek életünket a haláltól. A férfiak így válaszoltak neki: Életünkkel kezeskedünk értetek, ha ti nem áruljátok el a mi ügyünket. Amikor az ÚR nekünk adja ezt a földet, irgalmasan és hűséggel bánunk majd veled. Akkor kötélen leeresztette őket az ablakon át – háza ugyanis a városfalon volt, és így a városfalon lakott –, és azt mondta nekik: Menjetek a hegyekbe, hogy rátok ne találjanak az üldözők! Rejtőzzetek ott három napig, amíg az üldözők vissza nem térnek, azután majd útnak indulhattok. A férfiak ezt mondták neki: Nem fogjuk megszegni azt az esküt, amelyet neked tettünk. Ezért amikor bejövünk erre a földre, kösd ezt a piros fonálból font zsineget arra az ablakra, amelyen át leeresztettél bennünket. Gyűjtsd magadhoz a házba apádat, anyádat, testvéreidet és apád egész háza népét! Ha azután bárki is kilép házad ajtaján az utcára, az maga tehet arról, ha meghal, mi ártatlanok leszünk. De minket sújtson a büntetés, ha valaki kezet emel azokra, akik veled lesznek a házban. Ha azonban elárulod a mi ügyünket, akkor nem kötelez bennünket az az eskü, amellyel megeskettél bennünket. Az asszony így felelt: Legyen úgy, ahogy mondtátok! Azután elküldte őket, és azok elmentek. A piros zsineget pedig rákötötte az ablakra.