Jób 6:1-30
Jób 6:1-30 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Bárcsak megmérnék elkeseredésemet, és szenvedésemmel együtt mérlegre tennék! Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák a szavaim. Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmánya mellett? Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi várhat még rám, hogy tovább reménykedjem? Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. Testvéreim hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik: előbb jégtől zavarosak, olvadó hó hömpölyög bennük, majd idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. Őket keresik Témá karavánjai, a sábai vándorok bennük reménykednek. De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amint odaérnek. Így jártam most én is veletek: látjátok a borzalmat, és féltek. Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból adjatok ajándékot értem, hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? Szavaimért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! Ti még az árvára is sorsot vetnétek, barátaitokra is alkudoznátok! Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! Hagyjátok abba, ne kövessetek el jogtalanságot! Hagyjátok abba, hisz nekem van igazam! Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem, mi okozhat romlást?
Jób 6:1-30 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Erre Jób így felelt: „Bárcsak mérlegre tennék szenvedésemet, s gyötrelmem súlyát lemérnék, tudom, nehezebb lenne a tengerparti homoknál, ezért szólok úgy, mint az ostobák! Mert a Mindenható nyilai fúródtak testembe, mérgüket issza szellemem, Isten rettentései felsorakoztak ellenem. Ugyan miért ordítana a vadszamár a legelő közepén? Bőg-e panaszosan a bika, ha van mit ennie? Kinek kell a sótlan, ízetlen étel? Megennéd-e a nyers tojásfehérjét? Lelkem undorodik tőle, mint a romlott ételtől, ujjal se nyúlnék hozzá! Bárcsak Isten megadná, amit kérek! Bárcsak teljesítené, amire oly nagyon vágyom! Bárcsak törne össze teljesen, bár végezne karja velem! De még akkor is lenne vigaszom, egy örömöm még a fájdalmak között is maradna: hogy amit a Szent mondott, meg nem tagadtam! Honnan merítsek erőt a kitartáshoz? Mi értelme lenne tovább is remélni? Nem vagyok oly erős, mint a szikla, testem nem bronzból készült! Nem tudok magamon segíteni, nincs senki, hogy igazságosan ítélje ügyemet! Aki nem könyörül bajba jutott barátján, az Istent sem féli igazán! De ti, barátaim, megbízhatatlanok lettetek, mint a kiszáradó patakmeder: hol megárad, hol meg eltűnik a víz belőle. Tavasszal meglapul alján az olvadó hó, sötétlik benne a jégmaradék, de ha jön a hőség, gyorsan kiszárad, hirtelen eltűnik mind a hó, mind a víz. A karaván letér útjáról, vizet keres a csalfa mederben, de csak bolyong a sivatagban, és szomjan pusztul. Témai kereskedők vizet keresnek ott, de hiába, a sébai vándorok reménykedve kutatják a medret, de mind csalódnak, mert semmit sem találnak! Hiába remélték, nincs benne víz, egy csöpp sem! Ilyenek vagytok ti is nekem: látjátok szenvedésem, és mind féltek! Kértem én, hogy segítsetek? Kértem, hogy vagyonotok áldozzátok értem? Nem kértem, hogy mentsetek ki elnyomóm kezéből. Nem könyörögtem, hogy szabadítsatok meg a kegyetlentől. Tanítsatok engem, és én hallgatok! Mutassátok meg, hol tértem rossz útra! Az igaz szó mily erőteljes! De mit ér a ti szavatok? Folyton csak hibáztattok engem. Folytatni akarjátok a leckéztetést? Képesek lennétek még az árvát is eladni, vagy alkudozni egy barát ára felől! Most nézzetek a szemembe, kérlek, lássátok meg, hogy igazat mondok! Gondoljátok meg újra, s ne legyetek igazságtalanok! Gondoljátok meg újra, mert becsületem múlik ezen! Mondtam-e valami rosszat? Ne tudnám elválasztani a jót a gonosztól?”
Jób 6:1-30 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Jób pedig felele, és monda: Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é? Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?! A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok. A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög; Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek. Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek. Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak. Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem. Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok? Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?! Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Jób 6:1-30 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre! Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim. Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett? Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem? Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik, amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük. De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek. De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek. Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek. Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben, hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok! Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van! Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?