János 18:1-27

János 18:1-27 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Miután Jézus befejezte az imádkozást, tanítványaival együtt átment a Kidron-patak völgyének másik oldalára, egy kertbe, ahol máskor is gyakran megfordult. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki Jézust az ellenségei kezére akarta adni. Ezért ide vezette azt a csapatot, amelyben római katonák és templomőrök voltak. Ez utóbbiakat a főpapok és a farizeusok küldték. Fáklyákat, lámpásokat és fegyvereket is vittek magukkal. Jézus már előre tudta, hogy mi következik, ezért előlépett, és megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” — felelték. „Én vagyok” — mondta Jézus. Ott volt közöttük Júdás is, aki elárulta. Amikor Jézus azt mondta: „Én vagyok”, azok mind hátratántorodtak, és a földre estek. Jézus ekkor ismét megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” — válaszolták. Jézus azt mondta: „Már megmondtam nektek, hogy én vagyok az, ha tehát engem kerestek, akkor a többieket hagyjátok békében elmenni!” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit előzőleg mondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Ekkor Simon Péter kirántotta a kardját, és rávágott az egyikre azok közül, akik Jézust akarták elfogni, de csak a jobb fülét vágta le. Ez a férfi a főpap szolgája volt, Málkusnak hívták. Jézus azonban rászólt Péterre: „Tedd csak vissza a kardodat a helyére! Nem tudod, hogy ki kell innom azt a poharat, amelyet Atyám adott nekem?” Ekkor a római katonák a parancsnokukkal és a zsidó templomőrökkel együtt letartóztatták, és megkötözték Jézust. Először Annáshoz vitték, aki Kajafás apósa volt. Abban az évben Kajafás volt a főpap. Ő volt az, aki azt tanácsolta a vallási vezetőknek, hogy jobb, ha egyetlen ember hal meg, mintha az egész nép elpusztul. Simon Péter követte Jézust egy másik tanítvánnyal együtt, aki ismerte a főpapot, ezért Jézussal együtt ő is bement a főpap palotájának udvarára. Péter azonban kint maradt a kapunál. Később kijött az a másik tanítvány, szólt az ajtót őrző szolgálólánynak, és bevitte Pétert is az udvarba. Ez a szolgálólány megkérdezte Pétert: „Ugye te is annak az embernek a tanítványai közé tartozol?” „Nem, dehogyis!” — tiltakozott Péter. A szolgák és a templom őrei tüzet raktak az udvarban, körülállták, és melegedtek, mert hideg volt az éjszaka. Péter is közéjük állt. Eközben a főpap a tanítványairól és tanításairól kérdezte Jézust. Ő így válaszolt: „Én mindig nyilvánosan tanítottam a zsinagógában és a Templomban, ahol a zsidók összegyűlnek. Semmit nem mondtam titokban. Miért engem kérdezel? Kérdezd azokat, akik hallgatták tanításaimat! Ők tudják, mit mondtam!” Akkor egy közelben álló őr az arcába vágott Jézusnak, és rákiáltott: „Hogy mersz így válaszolni a főpapnak?!” Jézus így felelt: „Ha valami rosszat mondtam, bizonyítsd be! Ha pedig helyesen válaszoltam, akkor miért ütöttél meg?” Ezután Annás megkötözve átküldte Jézust Kajafáshoz, a főpaphoz. Eközben Simon Péter az udvarban, a tűznél melegedett. A többiek megszólították: „Ugye te is annak az embernek a tanítványai közé tartozol?” De ő letagadta: „Nem vagyok!” Ott volt a főpap egyik szolgája is, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét. Megkérdezte Pétertől: „Azt hiszem, én már láttalak téged vele együtt a kertben! Nem így van?” De Péter újra letagadta, s abban a pillanatban kukorékolt a kakas.

János 18:1-27 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Miután Jézus ezeket mondotta, tanítványaival együtt egy, a Kidrón patakán túleső helyre ment, hol egy kert volt. Abba bementek ő és tanítványai. Azt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus sokszor gyűlt ott össze tanítványaival. Júdás magával vivén a kohorszot (egy csapat katonát), továbbá a főpapoktól és a farizeusoktól kiküldött szolgákat, fáklyákkal, lámpákkal és fegyverekkel Jézushoz ment. Jézus, aki tudta mindazt, ami rá következik, előjött és megkérdezte őket: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték azok -, mire azt mondta nekik: „Én vagyok.” Velük együtt ott állt Júdás is, aki őt elárulta. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok,” azok hátra hőköltek és földre estek. Újra megkérdezte hát őket: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték azok. „Megmondtam már, hogy én vagyok – válaszolta Jézus –, ha engem kerestek, ezeket hagyjátok elmenni.” Azért mondta ezt, hogy beteljesedjék az ige, amit mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, senkit el nem veszítettem.” Simon Péter, akinél kard volt, kivonta azt és megvágta a főpap rabszolgáját, lemetszette annak jobb fülét. A rabszolga neve Málkus volt. „Dugd kardodat hüvelyébe – szólt Jézus Péterre. – Hát én nem innám ki a poharat, melyet az Atya adott nekem?” A kohorsz, az ezredes és a zsidók szolgái ekkor elfogták és megkötözték Jézust. Először Annáshoz vezették. Ő volt Kajafás ipa, aki abban az esztendőben főpap volt. Kajafás volt az, aki a tanácsban azt mondta a zsidóknak, hogy „hasznosabb, ha egy ember vész el a népért.” Simon Péter és egy másik tanítvány követték Jézust. Az a tanítvány ismerős volt a főpapnál és Jézussal együtt bement a főpap udvarába. Míg Péter kinn állt a kapunál. Akkor a másik tanítvány, aki a főpapnál ismerős volt, kiment és szólt a kapunálló leánynak, azután bevitte Pétert. A kapunál álló fiatal rabszolgáló megszólította Pétert: „Nem vagy te is annak az embernek tanítványai közül való?” „Nem vagyok” – felelte ő. Ott álldogáltak a rabszolgák és bérszolgák is, széntüzet csináltak, mert hideg volt és melegedtek. Köztük állt Péter is és melegedett. A főpap tanítványai, és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így felelt neki: „Én nyíltan beszéltem a világnak. Mindenkor a zsinagógában és szent helyen tanítottam, hol a zsidók mindannyian összejönnek, rejtőzve semmit sem beszéltem. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg hallgatóimat, mit beszéltem nekik. Azok, látod, tudják, hogy miket mondottam.” Mikor ezeket mondotta, a szolgák közül egy, aki mellette állt, arcul ütötte Jézust, és ezt mondotta: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus így válaszolt: „Ha gonoszul szóltam, bizonyítsd rám a gonoszt, ha pedig megfelelően, miért versz?” Annás ekkor megkötözve elküldte őt Kajafás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Kérdezték tőle: „Úgy-e, hogy te is a tanítványai közül való vagy?” Ő eltagadta: „Nem vagyok” – mondta. A főpap rabszolgái közül egy, aki rokona volt annak, akinek fülét Péter levágta, így szólt: „Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?” Péter ismét eltagadta és akkor tüstént megszólalt a kakas.

János 18:1-27 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron patakán, a hol egy kert vala, a melybe bemenének ő és az ő tanítványai. Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, a ki őt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő tanítványaival. Júdás azért magához vevén a katonai csapatot, és a papi fejedelmektől és a farizeusoktól szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Jézus azért tudván mindazt, a mi reá következendő vala, előre méne, és monda azoknak: Kit kerestek? Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének. Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek? És azok mondának: A názáreti Jézust. Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el; Hogy beteljesüljön a beszéd, a melyet mondott: Azok közül, a kiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el. Simon Péter pedig, a kinek szablyája vala, kirántá azt, és megüté a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus vala. Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat; avagy nem kell-é kiinnom a pohárt, a melyet az Atya adott nékem? A csapat azért és az ezredes és a zsidók szolgái megfogák Jézust, és megkötözék őt, És vivék őt először Annáshoz; mert ipa vala ez Kajafásnak, a ki abban az esztendőben főpap vala. Kajafás pedig az vala, a ki tanácsolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember veszszen el a népért. Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap udvarába, Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, a ki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé Pétert. Szóla azért Péterhez az ajtóőrző leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. A szolgák pedig és a poroszlók ott állnak vala, szítván a tüzet, mivelhogy hűvös vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ő velök együtt, és melegszik vala. A főpap azért kérdezé Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya felől. Felele néki Jézus: Én nyilván szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, a hol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, a kik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, a miket nékik szólottam. Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók közül, a ki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak? Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól, miért versz engem. Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. Simon Péter pedig ott áll vala és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, a kinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ő vele együtt a kertben? Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólala.

János 18:1-27 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedrón-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: „Kit kerestek?” Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” – mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” – visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Ők ismét ezt felelték: „A názáreti Jézust.” Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: „Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába; Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző leánynak, és bevitte Pétert. Az ajtót őrző szolgálóleány ekkor így szólt Péterhez: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is?” De ő így felelt: „Nem vagyok.” Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett. A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.” Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Mire Jézus így válaszolt neki: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: „Nem az ő tanítványai közül való vagy te is?” Ő tagadta, és megint csak azt mondta: „Nem vagyok.” A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: „Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?” Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.

János 18:1-27 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kidrón-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Jézus pedig tudva mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: Kit kerestek? Azok így feleltek: A názáreti Jézust. Én vagyok – mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: Én vagyok – visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: Kit kerestek? Ők ismét ezt felelték: A názáreti Jézust. Jézus így szólt: Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni! Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit. Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem? A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába; Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző lánynak, és bevitte Pétert. Az ajtót őrző szolgálólány így szólt Péterhez: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is? De ő így felelt: Nem vagyok. Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett. A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki: Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyűlnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért engem kérdezel? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam. Amikor ezt mondta, az ott álló őrök közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak? Jézus így válaszolt neki: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem? Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: Nem az ő tanítványai közül való vagy te is? Ő tagadta, és megint csak azt mondta: Nem vagyok. A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: Nem láttalak én téged vele együtt a kertben? Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.