János 15:15-27

János 15:15-27 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Ezentúl már nem szolgák vagytok, mert a szolga nem tudja, hogy az ura mit és miért tesz. Mostantól fogva a barátaim vagytok, mert mindent elmondtam és megmutattam nektek, amit az Atyától hallottam és tanultam! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket! Én bíztalak meg benneteket, hogy menjetek, és teremjetek gyümölcsöt! Azt akarom, hogy maradandó gyümölcsöket teremjetek, és hogy az Atya adja meg nektek, amit csak kértek tőle a nevemben. Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!” „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket. Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is. Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.« El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme, akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

János 15:15-27 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Többé nem mondalak titeket rabszolgáknak, mert a rabszolga nem tudja, mit cselekszik ura, hanem barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtotokra adtam, amit Atyámnál hallottam. Nem ti választottatok ki engem, hanem én válogattalak ki, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, a gyümölcsötök pedig megmaradjon, hogy bármire is kéritek az Atyát az én nevemben, megadja nektek. Ezeket parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ kedvelné a sajátját, de mert nem vagytok a világból valók, hanem én válogattalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg arról a szóról, melyet mondottam nektek: A rabszolga nem nagyobb uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én szómat megőrizték, a tieteket is meg fogják őrizni. Ámde mindezt az én nevemért fogják veletek tenni, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem. Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna nekik, nem volna vétkük, így azonban nincs mentségük a vétkükre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem tettem volna közöttük azokat a tetteket, melyeket senki más nem tett, nem volna vétkük. Így azonban láttak is, meg gyűlöltek: Engem is, Atyámat is. De azért lett ez így, hogy beteljesedjék a törvényükben megírt ige: Ok nélkül gyűlöltek engem. Ha eljő a Bátorító, akit Atyám mellől én fogok küldeni, az igazság Szelleme, aki Atyám mellől jő elő, ő fog tanúskodni mellettem. De ti is tanúskodni fogtok, mert kezdettől fogva velem vagytok.

János 15:15-27 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről, a melyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, a ki küldött engem. Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bűnük: de most nincs mivel menteniök az ő bűnöket. A ki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük, a melyeket senki más nem cselekedett, nem volna bűnük; de most láttak is, gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat. De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás, a mely megiratott az ő törvényökben: Ok nélkül gyűlöltek engem. Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.

János 15:15-27 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem. Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is. De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.” „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.”

János 15:15-27 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem. Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is. Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük. Most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is. De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: „Ok nélkül gyűlölnek engem.” Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.