Jeremiás 17:9-27

Jeremiás 17:9-27 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?! Én, az ÚR vagyok a szívek ismerője, a vesék vizsgálója, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli. Aki törvénytelenül gyűjt gazdagságot, olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül. Élete derekán itt kell hagynia, és a végén bolondnak tartják. Ó, dicső trónus, kezdettől fogva felséges a hely, ahol szentélyünk áll! URam, te vagy Izráel reménysége, megszégyenülnek mind, akik elhagynak téged. A tőled elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az URat, a friss víznek forrását. Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek. Lásd, ők ezt mondogatják nekem: Hol van az ÚR igéje? Teljesedjék már be! Én nem vonakodtam attól, hogy pásztorod legyek, és a végzetes napot nem kívántam. Te tudod, mi jött ki ajkamon, ismert volt az előtted. Ne ejts rémületbe engem, légy oltalmam a veszedelem napján! Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket! Ezt mondta nekem az ÚR: Menj, és állj ki a nép kapujába, amelyen Júda királyai járnak ki és be, azután Jeruzsálem valamennyi kapujába, és ezt mondd nekik: Halljátok az ÚR igéjét, Júda királyai, ti, júdaiak mind, és Jeruzsálem minden lakója, akik bejártok ezeken a kapukon! Így szól az ÚR: Nagyon vigyázzatok, ne hordjatok ki és ne vigyetek be semmiféle terhet Jeruzsálem kapuin szombaton! Házatokból se vigyetek ki terhet szombaton, és ne végezzetek azon semmiféle munkát, hanem szenteljétek meg a szombati napot, ahogyan őseiteknek megparancsoltam! De ők nem hallgattak és nem figyeltek rá, hanem megmakacsolták magukat, nem engedelmeskedtek, és nem fogadták meg az intést. De ha ti figyelmesen hallgattok rám – így szól az ÚR –, és nem visztek be terhet a város kapuin szombaton, és megszentelitek a szombati napot azzal, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon, akkor olyan királyok és vezérek fognak bejárni ennek a városnak a kapuin, akik Dávid trónján ülnek, és harci kocsin meg lovon járnak; bejárnak majd ők és vezéreik meg Júda férfiai és Jeruzsálem lakói, és lakott lesz ez a város örökre. És ide járnak majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, a Sefélá-alföldről, a hegyvidékről és a Délvidékről mindazok, akik égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és füstáldozatnak való tömjént hoznak, meg akik hálaáldozatot hoznak az ÚR házába. De ha nem hallgattok rám, és nem szentelitek meg a szombatot, ha terhet hordtok, és úgy mentek be szombaton Jeruzsálem kapuin, akkor olthatatlan tüzet gyújtok kapuiban, és az megemészti Jeruzsálem palotáit!

Jeremiás 17:9-27 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

„Romlott az ember szíve, minden másnál csalárdabb, javíthatatlan! Ki tudná az ember szívét kiismerni? Én, az Örökkévaló — aki a szíveket vizsgálom, a legbelsőbb indulatokat mérlegelem, s megadom mindenkinek, amit életútja és tetteinek gyümölcse szerint megérdemel!” Aki igazságtalanul szerzi vagyonát, olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül. Élete derekán elveszíti a gazdagságot, s élete végén bolondnak bizonyul. Ó, dicsőség királyi trónusa, szent helyünk, kezdettől fogva magasan állsz az egész világ fölött! Izráel reménysége, Örökkévaló, mind megszégyenül, aki elfordul tőled! Porba írják annak nevét, aki elhagyja az Örökkévalót, az élő vizek forrását! Gyógyíts meg Örökkévaló, s akkor igazán meggyógyulok! Szabadíts meg, akkor valóban megszabadulok! Téged, csak téged dicsérlek! Júda népe egyre csak azt mondja nekem: „Jeremiás, mi van azzal, amit az Örökkévaló üzent? Lássuk, beteljesedik-e!” Tudod, Uram, hogy nem vonakodtam: követtelek és szolgáltalak, mint pásztorod. De nem kívántam népem veszedelmét, csak azt mondtam, amit jelenlétedben hallottam. Te vagy menedékem a veszedelem idején, ne kelljen hát félnem tőled! Ne engedd, hogy megszégyenüljek, üldözőim valljanak szégyent! Ne kelljen rettegnem, ők rettegjenek! Hozd el pusztulásuk napját, kétszeresen zúzd össze őket! Ezt parancsolta nekem az Örökkévaló: „Menj, és állj meg Jeruzsálem egyik kapujánál, a Nép Kapujánál, amelyen Júda királyai szoktak be- és kimenni! Hirdesd ki a népnek üzenetemet! Azután menj el a többi kapuhoz, és ott is tedd meg ugyanezt! Ezt mondd nekik: »Júda királyai, Júda egész népe és Jeruzsálem lakói, akik ezen a kapun jártok keresztül, halljátok meg, mit üzen nektek az Örökkévaló! Ezt mondja az Örökkévaló: A saját érdeketekben vigyázzatok, szombaton ne cipeljetek terheket! Jeruzsálem kapuin keresztül se vigyetek terhet! Saját házatokból se vigyetek ki terhet, és ne végezzetek semmiféle munkát szombaton! Tartsátok tiszteletben a szombat ünnepét, és különböztessétek meg a többi naptól, ahogy azt őseiteknek megparancsoltam! Őseitek nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek, hanem makacsul ellene szegültek az intésnek. Ti azonban hallgassatok rám — mondja az Örökkévaló —, és engedelmeskedjetek! Szombaton ne vigyetek be terhet a kapukon a városba! Szenteljétek meg a szombatot, és ne végezzetek semmiféle munkát ezen a napon! Akkor e kapukon keresztül mindig olyan királyok fognak bejönni, akik Dávid trónján ülnek. Igen, harci szekereken és lovon fognak bejönni a kíséretükben lévő fejedelmekkel együtt. Júda népe, és Jeruzsálem lakói is e kapukon jönnek be, és e város örökre lakott hely lesz. Jönnek majd Júda városaiból, a Jeruzsálem környéki falvakból, Benjámin földjéről, a nyugati dombvidékről, a hegyekről és a déli vidékről is. Hoznak majd az Örökkévalónak égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot, tömjént és hálaáldozatot az Örökkévaló Templomába. De ha nem hallgattok rám, és továbbra sem tartjátok tiszteletben a szombat ünnepét, hanem szombaton is terhet visztek keresztül Jeruzsálem kapuin, akkor olthatatlan tüzet gyújtok ezekben a kapukban, amely porrá égeti Jeruzsálem palotáit.«”

Jeremiás 17:9-27 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. Mint a fogoly madár, mely fiakat gyűjt, melyeket nem ő költött, olyan, a ki gazdagságot gyűjt, de nem igazán; az ő napjainak felén elhagyja azt, a halálakor pedig bolonddá lesz. Óh dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos, szentségünknek helye. Izráelnek reménysége, oh Uram! A kik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat! Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak, mert te vagy az én dicsekedésem! Ímé, ők azt mondják nékem: Hol van az Úr szózata? Most jőjjön el! De én nem siettem elhagyni a te útaidnak követését, sem gonosz napot nem kívántam, te tudod; a mi ajkaimon jött ki, nyilvánvaló volt előtted. Ne légy nékem rettentésemre: reménységem vagy te a háborúság napján! Szégyenüljenek meg, a kik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek és ne én rettegjek; hozz reájok háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket! Ezt mondá nékem az Úr: Menj és állj meg a nép fiainak kapujában, a melyen bemennek és a melyen kijönnek Júdának királyai, és Jeruzsálemnek is minden kapujában! És ezt mondd nékik: Halljátok meg az Úrnak szavát Júdának királyai és egész Júda és Jeruzsálemnek minden lakosa, a kik bejártok e kapukon! Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok a ti lelketekre, és ne hordjatok terhet szombat-napon, se Jeruzsálem kapuin be ne vigyetek! Házaitokból se vigyetek ki terhet szombat-napon, és semmi munkát ne végezzetek, hanem szenteljétek meg a szombat-napot, úgy a mint atyáitoknak megparancsoltam! De ők nem hallgattak, és fülöket sem hajtották rá, hanem megkeményítették nyakokat, hogy ne halljanak, és az oktatást be ne vehessék. Pedig ha szívesen hallgattok reám, ezt mondja az Úr, és nem visztek be terhet e város kapuin szombat-napon, és megszentelitek a szombat-napot, úgy hogy semmi dolgot nem végeztek azon: Akkor e város kapuin királyok és fejedelmek fognak bevonulni, a kik a Dávid székén ülnek, szekereken és lovakon járnak, mind magok, mind fejedelmeik, Júdának férfiai és Jeruzsálemnek lakosai, és e városban lakni fognak mindörökké. És bejőnek Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földéről, a lapályról, a hegyről és dél felől, hozván égőáldozatot, véres áldozatot, ételáldozatot és temjént, és hozván hálaáldozatot az Úrnak házába. Ha pedig nem hallgattok reám, hogy megszenteljétek a szombat-napot, és hogy ne hordjatok terhet és ne jőjjetek be Jeruzsálem kapuin szombat-napon: tüzet gerjesztek az ő kapuiban, és megemészti Jeruzsálem palotáit, és nem lesz eloltható.

Jeremiás 17:9-27 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?! Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. Aki törvénytelenül gyűjt gazdagságot, olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül. Élete derekán itt kell hagynia, és a végén bolondnak tartják. Ó, dicső trónus, kezdettől fogva felséges a hely, hol szentélyünk van! Uram, te vagy Izráel reménysége, megszégyenülnek mind, akik elhagynak téged. A tőled elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az Urat, a folyóvíz forrását. Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek. Ők ugyan ezt mondják nekem: Hol van az Úr igéje? Teljesedjék már be! Én nem vonakodtam attól, hogy pásztorod legyek, és a végzetes napot nem kívántam. Te tudod, mi jött ki ajkamon, ismert volt az előtted. Ne ejts rémületbe engem, légy oltalmam a veszedelem napján! Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket! Ezt mondta nekem az Úr: Menj, és állj a nép kapujába, amelyen Júda királyai járnak ki és be, azután Jeruzsálem valamennyi kapujába, és ezt mondd nekik: Hallgassátok meg az Úr igéjét, Júda királyai, egész Júda, és Jeruzsálem minden lakója, akik bejöttök ezeken a kapukon! Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok arra, hogy ne hordjatok ki, és ne vigyetek be terhet Jeruzsálem kapuin szombaton! Házatokból se vigyetek ki terhet szombaton, és ne végezzetek semmiféle munkát, hanem szenteljétek meg a szombati napot, ahogyan őseiteknek megparancsoltam! De ők nem hallgattak és nem figyeltek rá, nyakasak maradtak, nem engedelmeskedtek, és nem fogadták meg az intést. De ha ti figyelmesen hallgattok rám – így szól az Úr –, és nem visztek be terhet a város kapuin szombaton, és úgy szentelitek meg a szombati napot, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon, akkor olyan királyok és vezérek fognak bejönni a város kapuin, akik Dávid trónján ülnek, harci kocsin és lovon járnak mind maguk, mind vezéreik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói, és örökké ebben a városban fognak lakni. Eljönnek majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, az alföldről, a hegyvidékről és a Délvidékről, akik égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és tömjént hoznak, és akik hálaáldozatot hoznak az Úr házába. De ha nem hallgattok rám, és nem szentelitek meg a szombatot, ha terhet hordtok, és úgy mentek be szombaton Jeruzsálem kapuin, akkor olthatatlan tüzet gyújtok kapuiban, amely megemészti Jeruzsálem palotáit!

Jeremiás 17:9-27

Jeremiás 17:9-27 HUNKJeremiás 17:9-27 HUNKJeremiás 17:9-27 HUNKJeremiás 17:9-27 HUNK