Bírák 6:33-40
Bírák 6:33-40 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Midján, Amálék és a keleti törzsek mind egybegyűltek, átkeltek a Jordánon, és tábort ütöttek Jezréel síkságán. Ekkor az ÚR felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abíezer nemzetségét. Azután követeket küldött egész Manasséba, és az is hadba vonult vele; követeket küldött Ásérba, Zebulonba meg Naftáliba, és azok is felvonultak az ellenséggel szemben. Gedeon ekkor azt mondta Istennek: Ha az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogy megígérted, akkor én most kiteszek egy fürt gyapjút a szérűre, és ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, a föld pedig mindenütt száraz marad, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogy megígérted. Úgy is lett: amikor másnap korán fölkelt, és kinyomkodta a gyapjúfürtöt, harmatot facsart ki belőle, egy egész csészényi vizet. Gedeon azonban ezt mondta Istennek: Ne haragudj meg reám, ha még egyszer szólok! Hadd tegyek próbát még egyszer a gyapjúfürttel: most maga a gyapjúfürt maradjon száraz, a föld pedig legyen mindenütt harmatos! És Isten úgy tett azon az éjszakán: csak a gyapjúfürt maradt száraz, a földet pedig mindenütt harmat borította.
Bírák 6:33-40 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Ezután a midjániak, az amálekiek és a többi keleti törzsek ismét összegyűltek, átkeltek a Jordánon, és behatoltak Izráelbe, majd tábort vertek a Jezréel völgyében. Az Örökkévaló Szelleme azonban betöltötte Gedeont, aki megfújta a sófárt, és sereget gyűjtött az idegen törzsek ellen. A saját rokonai, az Abíezer-nemzetség férfiai azonnal hozzá gyülekeztek. Majd Gedeon követeket küldött Manassé, Ásér, Zebulon és Naftáli törzseihez, ahonnan szintén hozzá gyülekeztek a harcképes férfiak. Akkor Gedeon Istenhez fordult: „Uram, te azt mondtad, hogy az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt ellenségeitől. Nézd, itt van ez a maroknyi birkagyapjú! Ezt ma éjjelre kiteszem a dombtetőre, ahol csépelni szoktuk a gabonát. Ha reggel azt látom, hogy a harmat csak erre a gyapjúra szállt, és körülötte minden száraz, akkor tudni fogom, hogy valóban úgy van, ahogy mondtad, és általam akarod megszabadítani Izráelt”. Másnap reggel Gedeon látta, hogy úgy történt, ahogyan kérte: a gyapjúfürt annyira harmatos lett, hogy egy egész csészényi vizet facsart ki belőle. Ekkor újra Istenhez fordult: „Kérlek, Uram, ne neheztelj rám, ha megint kérek tőled valamit! Hadd tegyek még egy próbát: ismét kiteszem éjjelre a gyapjút, de most az maradjon száraz, és rajta kívül minden más legyen harmatos!” Isten újra teljesítette Gedeon kérését: azon az éjjelen mindenre leszállt a harmat, csak Gedeon gyapjúfürtjére nem — így az teljesen száraz maradt.
Bírák 6:33-40 Karoli Bible 1908 (HUNK)
És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívá az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket külde egész Manasséba, és egybegyűle az is ő utána; és követeket külde Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljövének eleikbe. És monda Gedeon az Istennek: Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, a miképen mondottad, Íme egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz leénd: erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izráelt, a mint mondottad. És úgy lőn. Mert mikor másnap reggel felkelt, és megszorítá a gyapjat, harmatot facsart ki a gyapjúból, egy tele csésze vizet. És monda Gedeon az Istennek: Ne gerjedjen fel a te haragod én ellenem, hogy még egyszer szólok. Hadd tegyek kísérletet, kérlek, még egyszer e gyapjúval. Legyen, kérlek, szárazság csak a gyapjún, és harmat az egész földön. És úgy cselekedék Isten azon az éjszakán, és lőn szárazság csak magán a gyapjún, míg az egész földön harmat lőn.
Bírák 6:33-40 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Midján, Amálék és a keleti törzsek mind egybegyűltek, átkeltek a Jordánon, és tábort ütöttek a Jezréel síkságán. Ekkor az ÚR felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abíezer nemzetségét. Azután követeket küldött egész Manasséba, és az is hadba vonult vele; követeket küldött Ásérba, Zebulonba meg Naftáliba, és azok is felvonultak az ellenséggel szemben. Ekkor Gedeon azt mondta az Istennek: Ha az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogyan megígérted, akkor én most kiteszek egy fürt gyapjút a szérűre, és ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, az egész föld pedig száraz marad, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogyan megígérted. Úgy is lett: amikor másnap korán fölkelt, és kinyomkodta a gyapjúfürtöt, harmatot facsart ki belőle, egy tele csésze vizet. Gedeon azonban ezt mondta az Istennek: Ne haragudj meg reám, ha még egyszer szólok! Hadd tegyek próbát még egyszer a gyapjúfürttel: most maga a gyapjúfürt maradjon száraz, az egész föld pedig legyen harmatos! És Isten úgy tett azon az éjszakán: csak a gyapjúfürt maradt száraz, az egész föld pedig harmatos lett.