Bírák 6:1-40
Bírák 6:1-40 Karoli Bible 1908 (HUNK)
És gonoszul cselekedének az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adá őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig. És hatalmat vőn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól való féltökben készítették magoknak az Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, a melyek a hegységben vannak. Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájok törtek. És táborba szálltak ellenök, és pusztították a földnek termését egész addig, a merre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat. Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt. Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai. Mikor pedig kiáltottak vala az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt: Prófétát külde az Úr az Izráel fiaihoz, és monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Én vezettelek fel titeket Égyiptomból, és hoztalak ki titeket a szolgálatnak házából, És én mentettelek meg benneteket az Égyiptombeliek kezéből, és minden nyomorgatóitoknak kezökből, a kiket kiűztem előletek, és néktek adtam az ő földjüket. És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. És eljöve az Úrnak angyala, és leüle ama cserfa alatt, a mely Ofrában van, a mely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orczája elől. Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú! Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. És az Úr hozzá fordula, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged? És monda néki: Kérlek uram, miképen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, kérlek, adj nékem valamely jelt, hogy te szólasz én velem. El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz. Gedeon pedig elméne, és elkészíte egy kecskegödölyét és egy efa lisztből kovásztalan pogácsákat, és betevé a húst egy kosárba, és a hús levét fazékba, és kivivé hozzá a cserfa alá, és felajánlá néki. És monda néki az Isten angyala: Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá. És úgy cselekedék. Ekkor kinyújtá az Úrnak angyala pálczájának végét, mely kezében vala, és megérinté a húst, és a kovásztalan kenyeret; és tűz jött ki a kősziklából, és megemészté a húst és a kovásztalan kenyereket. Az Úrnak angyala pedig eltünt az ő szemei elől. Látván pedig Gedeon, hogy az Úrnak angyala volt az, monda Gedeon: Jaj nékem Uram, Istenem! mert az Úrnak angyalát láttam színről színre! És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg! És építe ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezé azt Jehova-Salomnak (azaz: az Úr a béke), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában. És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, a mely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, a mely a te atyádé és a berket, a mely a mellett van, vágd ki. És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, a melyet kivágsz. Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn maga mellé az ő szolgái közül, és a képen cselekedék, a mint megmondotta vala néki az Úr. De miután félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka tevé meg. Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme már össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levő berek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, a mely építteték. És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És mikor utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondották: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot. Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, a mely mellette volt. Joás pedig monda mindazoknak, a kik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-é őtet? Valaki perel ő érette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott! És azon a napon elnevezték őt Jerubbaálnak, mondván: Pereljen ő vele Baál, mert lerontotta az ő oltárát. És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívá az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket külde egész Manasséba, és egybegyűle az is ő utána; és követeket külde Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljövének eleikbe. És monda Gedeon az Istennek: Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, a miképen mondottad, Íme egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz leénd: erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izráelt, a mint mondottad. És úgy lőn. Mert mikor másnap reggel felkelt, és megszorítá a gyapjat, harmatot facsart ki a gyapjúból, egy tele csésze vizet. És monda Gedeon az Istennek: Ne gerjedjen fel a te haragod én ellenem, hogy még egyszer szólok. Hadd tegyek kísérletet, kérlek, még egyszer e gyapjúval. Legyen, kérlek, szárazság csak a gyapjún, és harmat az egész földön. És úgy cselekedék Isten azon az éjszakán, és lőn szárazság csak magán a gyapjún, míg az egész földön harmat lőn.
Bírák 6:1-40 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Ezután Izráel népe ismét azt tette, amit gonosznak tart az Örökkévaló. Emiatt ő hét éven keresztül kiszolgáltatta őket a midjániaknak. Azok pedig kegyetlenül bántak velük. Ezért az izráeliek rejtekhelyeket készítettek a barlangokban és erődítményeket a hegyekben, ahová elrejtették a midjániak elől az élelmet. Mert amikor az izráeliek tavasszal vetettek valamilyen terményt, a midjániak, amálekiek és egyéb keleti nomád törzsek betörtek Izráelbe, sőt hosszasan ott is táboroztak, és közben egészen Gáza városáig mindent elpusztítottak, ami csak a földeken termett. Így Izráelben nem maradt semmi gabona. Sőt, még a háziállatokat: a kecskéket, juhokat, marhákat és szamarakat is elhajtották. Izráelnek semmije sem maradt. Ezek a keleti törzsek nomád pásztorok voltak, sátrakban laktak, nyájaikkal és számtalan tevéjükkel vonultak helyről-helyre, és úgy ellepték a földet, mint a sáskák. Oly rengetegen voltak, hogy ahol elvonultak, csak pusztaság maradt utánuk. A midjániak miatt Izráel népe teljesen elszegényedett, és az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért. Izráel népe a midjániak miatt segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz. Ő pedig egy prófétát küldött hozzájuk, aki ezt mondta: „Az Örökkévaló, Izráel Istene ezt üzeni nektek: »Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, kiszabadítottalak a rabszolgaságból. Megszabadítottalak titeket az egyiptomiak kezéből, akik nyomorgattak titeket. Kiűztem előletek a népeket, és földjüket nektek adtam. Azt mondtam nektek: Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! Ne tiszteljétek és ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek földjén laktok! Ti azonban nem hallgattatok szavamra!«” Ebben az időben eljött az Örökkévaló angyala Gedeonhoz, és leült egy tölgyfa alá az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóás birtokán, Ofrában. Gedeon, Jóás fia ekkor éppen titokban búzát csépelt egy szőlőprés rejtekében. Ide bújt el a midjániak elől, hogy megmentse előlük a termést. Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!” Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”. Akkor az Örökkévaló odafordult Gedeonhoz, és ezt mondta neki: „Én téged küldelek, hogy szabadítsd meg Izráelt a midjániaktól! Indulj el így, ahogy vagy, amennyi erőd van, azzal!” „Ó Uram! Én szabadítsam meg Izráelt? De hogyan, mikor Manassé egész törzsében a mi családunk a legszegényebb, és apám családjában én vagyok a legfiatalabb?” — szabadkozott Gedeon. „Én veled leszek — felelte az Örökkévaló —, ezért le fogod győzni a midjániakat, mintha csak egyetlen embert kellene megverned.” Erre Gedeon így felelt: „Uram, ha kedves vagyok neked, kérlek, erősítsd meg, hogy valóban te vagy az, aki beszélsz velem! Most hazamegyek, és áldozatot készítek a számodra. Kérlek, várj meg, amíg visszajövök, és eléd teszem az áldozatot!” „Megvárom, amíg visszajössz” — válaszolta. Gedeon hazasietett, hogy elkészítse az áldozatot: egy kecskegidát és egy éfá lisztből kovásztalan lepényeket. A húst egy kosárba tette, a hús levét egy edénybe, és az egészet kivitte a tölgyfához, majd felajánlotta az áldozatot. Isten angyala ekkor azt mondta: „Tedd a húst és a lepényeket a sziklára, a hús levét meg öntsd rá”. Gedeon engedelmeskedett. Akkor az Örökkévaló angyala kinyújtotta a botját, és megérintette a húst és a lepényeket, mire a kősziklából tűz csapott ki, amely megemésztette az egész áldozatot. Ekkor az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. Gedeon csak ekkor ismerte föl, hogy az Örökkévaló angyalával találkozott. Fölkiáltott: „Ó, Örökkévaló Úr Isten! Hiszen magát az Örökkévaló angyalát láttam szemtől szembe!” De az Örökkévaló megnyugtatta: „Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg!” Akkor Gedeon oltárt épített az Örökkévalónak, és így nevezte: „Az Örökkévaló a békesség”. Ez az oltár ma is ott található Ofrában, az Abíezer nemzetség birtokán. Aznap éjjel az Örökkévaló megszólította: „Gedeon, válassz ki apád állatai közül egy bikaborjút és egy hétéves bikát! Rombold le azt az oltárt, amelyet apád épített Baálnak, és vágd ki a mellette felállított Asera-oszlopot! A lerombolt oltár helyén, ugyanazon a magaslaton viszont építs oltárt egymásra rakott kövekből Istenednek, az Örökkévalónak. Azután áldozd föl a hétéves bikát az új oltáron égőáldozatul! A tűzhöz használd fel a kivágott Asera-oszlop fáját”. Gedeon ekkor maga mellé vett tíz szolgát, és megtette, amit az Örökkévaló parancsolt. De mivel félt a családjától és a város férfiaitól, éjjel végezte el mindezt. Másnap reggel a város lakói megdöbbenve látták, hogy valaki lerombolta Baál oltárát, kivágta az Asera-oszlopot, másik oltárt épített, és azon bikát áldozott. Egymástól kérdezgették, hogy ki tehette ezt. Végül addig nyomoztak, amíg valaki elárulta, hogy Gedeon, Jóás fia volt az. Akkor a város férfiai Jóáshoz fordultak: „Jóás, add ki nekünk a fiadat! Meg kell halnia, mert lerombolta Baál oltárát, és kivágta az Asera-oszlopot”. De Jóás így válaszolt nekik: „Ti akartok harcolni Baálért? Ti véditek őt? Ha valaki Baálért harcol, haljon meg holnap reggelig! Ha Baál valóban isten, akkor harcoljon ő saját magáért! Álljon bosszút — ha tud — azon, aki lerontotta az oltárát!” Jóás még hozzátette: „Ha Gedeon lerombolta Baál oltárát, akkor pereljen vele Baál!” Ez a mondás azután Gedeon új neve lett, s attól kezdve így hívták: „Jerubbaál”. Ezután a midjániak, az amálekiek és a többi keleti törzsek ismét összegyűltek, átkeltek a Jordánon, és behatoltak Izráelbe, majd tábort vertek a Jezréel völgyében. Az Örökkévaló Szelleme azonban betöltötte Gedeont, aki megfújta a sófárt, és sereget gyűjtött az idegen törzsek ellen. A saját rokonai, az Abíezer-nemzetség férfiai azonnal hozzá gyülekeztek. Majd Gedeon követeket küldött Manassé, Ásér, Zebulon és Naftáli törzseihez, ahonnan szintén hozzá gyülekeztek a harcképes férfiak. Akkor Gedeon Istenhez fordult: „Uram, te azt mondtad, hogy az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt ellenségeitől. Nézd, itt van ez a maroknyi birkagyapjú! Ezt ma éjjelre kiteszem a dombtetőre, ahol csépelni szoktuk a gabonát. Ha reggel azt látom, hogy a harmat csak erre a gyapjúra szállt, és körülötte minden száraz, akkor tudni fogom, hogy valóban úgy van, ahogy mondtad, és általam akarod megszabadítani Izráelt”. Másnap reggel Gedeon látta, hogy úgy történt, ahogyan kérte: a gyapjúfürt annyira harmatos lett, hogy egy egész csészényi vizet facsart ki belőle. Ekkor újra Istenhez fordult: „Kérlek, Uram, ne neheztelj rám, ha megint kérek tőled valamit! Hadd tegyek még egy próbát: ismét kiteszem éjjelre a gyapjút, de most az maradjon száraz, és rajta kívül minden más legyen harmatos!” Isten újra teljesítette Gedeon kérését: azon az éjjelen mindenre leszállt a harmat, csak Gedeon gyapjúfürtjére nem — így az teljesen száraz maradt.
Bírák 6:1-40 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, ezért az ÚR Midján kezébe adta őket hét esztendőre, Midján pedig kemény kézzel bánt Izráellel. Izráel fiai rejtekhelyeket készítettek maguknak a hegyekben, meg barlangokat és hegyi erődöket Midján miatt. Mert valahányszor Izráel vetett, Midján, Amálék és más keleti törzsek rájuk törtek. Ott táboroztak, és tönkre tették a föld termését, egészen a Gázába vivő útig. Nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, marhát, vagy szamarat sem. Mert jószágaikkal és sátraikkal együtt vonultak fel; úgy jöttek, mint a sáskák, tömegesen, maguknak és a tevéiknek száma se volt, és behatoltak az országba, hogy tönkretegyék. Amikor igen elszegényedett Izráel Midján miatt, az ÚRhoz kiáltottak segítségért Izráel fiai. Amikor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz Midján miatt, az ÚR egy prófétát küldött Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, kihoztalak a szolgaság házából, kimentettelek benneteket az egyiptomiak kezéből és elnyomóitok kezéből; kiűztem azokat előletek, és nektek adtam országukat, és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. ÚR Azután eljött az ÚR angyala, és leült Ofrában a cserfa alatt, amely az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóásé volt. A fia, Gedeon, éppen búzát csépelt a présházban, hogy megmentse Midján elől. Az ÚR angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, Uram, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában. Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. Erre ő így szólt hozzá: Ha elnyertem jóindulatodat, add nekem valami jelét annak, hogy valóban te beszélsz velem! Ne távozz el innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom ajándékomat, hogy eléd tegyem. – Az ezt mondta: Itt fogok ülni, amíg vissza nem térsz. Ekkor Gedeon elment, és elkészített egy kecskegidát, meg egy véka lisztből kovásztalan kenyeret. A húst egy kosárba tette, a hús levét meg egy fazékba, azután kivitte hozzá a cserfa alá, és odatette eléje. Az Isten angyala ezt mondta neki: Vedd a húst és a kovásztalan kenyereket, tedd le erre a sziklára, és öntsd rá a levét! Ő úgy cselekedett. Ekkor az ÚR angyala kinyújtotta a kezében levő botot, és a végével megérintette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Az ÚR angyala pedig eltűnt a szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az ÚR angyala volt az, ezt mondta: Jaj nekem Uram, ó URam, mert az ÚR angyalát láttam színről színre! Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a békesség. Még ma is ott van ez Ofrában, Abíezer nemzetségének a földjén. Ugyanazon az éjszakán ezt mondta neki az ÚR: Végy egy bikát apád barmai közül, egy kifejlett hétéves bikát. Rombold le apád Baal-oltárát, a mellette levő szent fát pedig vágd ki! Azután építs oltárt Istenednek, az ÚRnak, ennek az erődnek a tetején, a kőrakásból. Vedd a bikát és áldozd fel égőáldozatul a kivágott szent fa hasábjain! Gedeon tíz embert vett maga mellé a szolgái közül, és úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. De nem merte nappal megtenni, mert félt apja háza népétől és a városbeli emberektől; ezért éjjel tette meg. Amikor másnap korán reggel fölkeltek a városbeli emberek, látták, hogy a Baal oltárát lerombolták, a mellette levő szent fát kivágták, a bikát pedig feláldozták az imént épített oltáron. Ekkor azt mondták egymásnak: Vajon ki tette ezt? Addig kérdezősködtek és kutattak, míg megmondták: Gedeon, Jóás fia tette ezt. Ekkor azt mondták a városbeli férfiak Jóásnak: Hozd ki a fiad! Meg kell halnia, mert lerombolta a Baal oltárát, és kivágta mellőle a szent fát! Jóás azonban ezt mondta mindazoknak, akik szembeszálltak vele: Ti akartok perelni a Baalért? Ti akarjátok megmenteni őt? Aki perbe száll érte, az meg fog halni reggelig! Ha isten ő, akkor pereljen ő magáért, amiért lerombolták az oltárát! El is nevezték Gedeont azon a napon Jerubbaalnak, mivel azt mondták: Pereljen vele a Baal azért, amiért lerombolta az oltárát! Midján, Amálék és a keleti törzsek mind egybegyűltek, átkeltek a Jordánon, és tábort ütöttek a Jezréel síkságán. Ekkor az ÚR felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abíezer nemzetségét. Azután követeket küldött egész Manasséba, és az is hadba vonult vele; követeket küldött Ásérba, Zebulonba meg Naftáliba, és azok is felvonultak az ellenséggel szemben. Ekkor Gedeon azt mondta az Istennek: Ha az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogyan megígérted, akkor én most kiteszek egy fürt gyapjút a szérűre, és ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, az egész föld pedig száraz marad, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogyan megígérted. Úgy is lett: amikor másnap korán fölkelt, és kinyomkodta a gyapjúfürtöt, harmatot facsart ki belőle, egy tele csésze vizet. Gedeon azonban ezt mondta az Istennek: Ne haragudj meg reám, ha még egyszer szólok! Hadd tegyek próbát még egyszer a gyapjúfürttel: most maga a gyapjúfürt maradjon száraz, az egész föld pedig legyen harmatos! És Isten úgy tett azon az éjszakán: csak a gyapjúfürt maradt száraz, az egész föld pedig harmatos lett.
Bírák 6:1-40 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, ezért az ÚR Midján kezébe adta őket hét esztendőre, Midján pedig kemény kézzel bánt Izráellel. Izráel fiai rejtekhelyeket készítettek maguknak a hegyekben, meg barlangokat és hegyi erődöket Midján miatt. Mert valahányszor Izráel vetett, Midján, Amálék és más keleti törzsek rájuk törtek. Ott táboroztak, és tönkretették a föld termését, egészen a Gázába vezető útig. Nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, marhát vagy szamarat sem. Mert jószágaikkal és sátraikkal együtt vonultak fel; annyian jöttek, mint a sáskák, maguknak és a tevéiknek nem volt se szeri, se száma. Behatoltak az országba, hogy tönkretegyék. Izráel így nagyon elszegényedett Midján miatt. Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz. Amikor Izráel fiai Midján miatt segítségért kiáltottak az ÚRhoz, az ÚR egy prófétát küldött Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én hoztalak föl benneteket Egyiptom földjéről, és hoztalak ki benneteket a szolgaság házából, kimentettelek benneteket az egyiptomiak kezéből és mindazok kezéből, akik elnyomtak titeket; kiűztem őket előletek, és nektek adtam az ő országukat, és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De ti nem hallgattatok a szavamra. ÚR Azután eljött az ÚR angyala, és leült Ofrában a cserfa alatt, amely az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóásé volt. A fia, Gedeon éppen búzát csépelt a présházban, hogy megmentse Midján elől. Az ÚR angyala megjelent neki, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, Uram, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszéltek nekünk, amikor azt mondták, hogy az ÚR hozott föl bennünket Egyiptomból? Most meg eltaszított minket az ÚR, és Midján kezébe adott! Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb! Az ÚR így válaszolt neki: Én majd veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egyetlen ember volna. Erre ő így szólt hozzá: Ha elnyertem jóindulatodat, adj nekem egy jelet, hogy valóban te vagy az, aki velem beszél! Ne távozz el innen, míg vissza nem jövök hozzád, ki nem hozom ajándékomat, és eléd nem teszem. Ő így felelt: Itt maradok, amíg visszatérsz! Ekkor Gedeon elment, és elkészített egy kecskegidát meg egy véka lisztből néhány kovásztalan kenyeret. A húst egy kosárba tette, a hús levét meg egy fazékba, azután kivitte hozzá a cserfa alá, és odatette eléje. Az Isten angyala ezt mondta neki: Vedd a húst és a kovásztalan kenyereket, tedd le erre a sziklára, és öntsd rá a levét! Ő így is tett. Ekkor az ÚR angyala kinyújtotta a kezében levő botot, és a végével megérintette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Az ÚR angyala pedig eltűnt a szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az ÚR angyala volt az, ezt mondta Gedeon: Jaj nekem, Uram, ó, URam, mert az ÚR angyalát láttam színről színre! Az ÚR azonban azt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a békesség. Még ma is ott van ez Ofrában, az Abíezer nemzetség földjén. Ugyanazon az éjszakán ezt mondta neki az ÚR: Végy egy bikát apád marhái közül, egy kifejlett hétéves bikát. Rombold le apád Baal-oltárát, a mellette levő szent fát pedig vágd ki! Azután építs oltárt Istenednek, az ÚRnak ennek az erődnek a tetején a kőrakásból. Vedd a bikát, és áldozd fel égőáldozatul a kivágott szent fa hasábjain! Gedeon maga mellé vett tíz embert a szolgái közül, és úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. De nem merte ezt nappal megtenni, mert félt apja háza népétől és a városbeli emberektől, ezért éjjel tette meg. Amikor másnap korán reggel fölkeltek a városbeli emberek, látták, hogy Baal oltárát lerombolták, a mellette levő szent fát kivágták, a bikát pedig feláldozták egy újonnan épített oltáron. Ekkor azt kérdezték egymástól: Vajon ki tette ezt? Addig kérdezősködtek és kutattak, amíg ki nem derítették: Gedeon, Jóás fia tette ezt. Ekkor azt mondták a városbeli férfiak Jóásnak: Hozd ki a fiad! Meg kell halnia, mert lerombolta Baal oltárát, a szent fát pedig kivágta mellőle! Jóás azonban ezt mondta mindazoknak, akik körbeállták: Ti akartok perelni Baalért? Ti akarjátok megmenteni őt? Aki perbe száll érte, az meg fog halni reggelig! Ha isten ő, akkor pereljen ő magáért, amiért lerombolták az oltárát! El is nevezték Gedeont azon a napon Jerubbaalnak, mivel azt mondták: Pereljen Baal vele, amiért lerombolta az oltárát. Midján, Amálék és a keleti törzsek mind egybegyűltek, átkeltek a Jordánon, és tábort ütöttek Jezréel síkságán. Ekkor az ÚR felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abíezer nemzetségét. Azután követeket küldött egész Manasséba, és az is hadba vonult vele; követeket küldött Ásérba, Zebulonba meg Naftáliba, és azok is felvonultak az ellenséggel szemben. Gedeon ekkor azt mondta Istennek: Ha az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogy megígérted, akkor én most kiteszek egy fürt gyapjút a szérűre, és ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, a föld pedig mindenütt száraz marad, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogy megígérted. Úgy is lett: amikor másnap korán fölkelt, és kinyomkodta a gyapjúfürtöt, harmatot facsart ki belőle, egy egész csészényi vizet. Gedeon azonban ezt mondta Istennek: Ne haragudj meg reám, ha még egyszer szólok! Hadd tegyek próbát még egyszer a gyapjúfürttel: most maga a gyapjúfürt maradjon száraz, a föld pedig legyen mindenütt harmatos! És Isten úgy tett azon az éjszakán: csak a gyapjúfürt maradt száraz, a földet pedig mindenütt harmat borította.