Zsidók 12:3-13

Zsidók 12:3-13 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Gondoljatok Jézusra, aki türelmesen elviselte, amikor a bűnösök gonoszul bántak és makacsul ellenkeztek vele! Ha erre gondoltok, nem fogtok belefáradni a küzdelembe, sem a kedveteket nem vesztitek el. A bűn elleni harcotokban még nem kellett szembenéznetek a halállal. Elfelejtettétek a figyelmeztetést, amely nektek, mint fiaknak szól: „Fiam, ne vedd félvállról, amikor az Örökkévaló helyreigazít, és ne veszítsd el a kedved, amikor megfegyelmez téged! Mert az Örökkévaló felneveli azokat, akiket szeret, és megfenyít mindenkit, akit a fiává fogad.” Fogadjátok el, és vessétek alá magatokat az ilyen nevelésnek! Tekintsétek ezt a mennyei Édesapátoktól jövő megfegyelmezésnek, mert ebből látszik, hogy Isten úgy bánik veletek, mint a fiaival! Hiszen minden fiút megfegyelmez az apja. Mindenkinek szüksége van erre! Ha viszont sohasem kaptok fegyelmezést, akkor nem is vagytok igazán Isten fiai, csak törvénytelen gyerekek. Ezen kívül mindegyikünket fegyelmezett és fenyített a földi édesapánk, akit tisztelünk. Akkor mennyivel inkább kell engedelmeskednünk szellemi Édesapánknak, hogy éljünk! Földi apánk csak rövid ideig fegyelmezett bennünket, és a saját belátása szerint, Isten azonban a mi érdekünkben fegyelmez és nevel. Abból a célból teszi ezt, hogy szentek legyünk, olyanok, mint ő. A fegyelmezés, meg a fenyítés egyáltalán nem kellemes, amikor el kell szenvednünk, inkább fájdalmas és szomorúságot okoz! Később mégis igazságosságot és békességet eredményez annak az életében, aki a fegyelmezés által megedződött. Ezért ne szomorkodjatok, hanem emeljétek fel a fejeteket! Ne legyetek gyengék, hanem erősítsétek meg magatokat! Egyenes utakon járjatok, és helyesen éljetek, hogy megmeneküljetek, és gyengeségeitek miatt el ne vesszetek!

Zsidók 12:3-13 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Vegyétek fontolóra, hogy ő, aki vétkezőkkel akkora ellentmondásba került, kitartó maradt, hogy a ti lelketek se ernyedjen el, és a küzdelembe bele ne fáradjon. Mert a vétek ellen folytatott harcban vérig való ellenállásra még nem tökéltétek el magatokat, emellett elvesztettétek szemetek elől a bátorítást, mely úgy szól hozzátok, mint fiakhoz: „Én fiam, ne vedd kicsibe az Úrnak fenyítő nevelését, se ne ernyedj el, amikor fedd, hogy meggyőzzön. Mert az Úr megneveli, akit szeret s megostoroz mindenkit, akit fiának fogad.” Ha a fenyítésben állhatatosak maradtok, az Isten mint fiakkal bánik veletek, mert melyik fiú az, akit Atyja meg nem fenyít? Ha nevelés nélkül maradtok, melyben mindenkinek része van, akkor fattyak vagytok, nem fiak. Meg aztán, amikor hús szerint való atyáink fenyítettek bennünket, magunkba szálltunk, nem sokkal inkább kell-e magunkat a szellemek Atyja alá rendelnünk? Akkor élni fogunk. Azok ugyan kevés napig s úgy fenyítettek, ahogy nekik jónak tetszett, de ő hasznunkra fenyít, hogy szentségében részesüljünk. A jelenben ugyan egy fenyítés sem látszik örvendetesnek, hanem bánatot kelt, utólag azonban az igazságosság békével teli gyümölcsével fizet azoknak, akik gyakorlása alatt állnak. Azért egyenesítsétek fel leeresztett kezeteket és rogyadozó térdeteket, lábatokkal egyenes lépéseket tegyetek, hogy a sánta le ne forduljon az útról, hanem inkább meggyógyuljon.