Aggeus 1:12-15
Aggeus 1:12-15 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Zerubbábel, Sealtíél fia és Jósua főpap, Jócádák fia meg az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az ÚR; és az ÚRtól való félelem fogta el a népet. Haggeus, az ÚR követe pedig ezt mondta a népnek az ÚR megbízásából: Én veletek vagyok! – így szól az ÚR. És felindította az ÚR Zerubbábelnek, Sealtíél fiának, Júda helytartójának, Jósua főpapnak, Jócádák fiának és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek URának a házán, a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodásának második esztendejében.
Aggeus 1:12-15 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
A vezetők — Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua, Jócádák fia, a főpap — és a száműzetésből hazatért maradék nép engedelmeskedett Istenük az Örökkévaló szavának, amelyet Haggeus próféta által mondott. Hiszen Haggeust Istenük, az Örökkévaló küldte hozzájuk, akit mindannyian tiszteltek és féltek. Akkor Haggeus, az Örökkévaló küldötte, így szólt az egész néphez: „Ezt üzeni nektek az Örökkévaló: »Én vagyok veletek!«” Az Örökkévaló felbátorította Zerubbábelt, Sealtiél fiát, Júda kormányzóját és Jósuát, Jócádák fiát, a főpapot, és mind az egész népet. Ezért valamennyien eljöttek, és Dárius király uralkodásának második évében, a 6. hónap 24. napján munkához láttak, hogy Istenük, az Örökkévaló, a Seregek Ura házát egészen felépítsék.
Aggeus 1:12-15 Karoli Bible 1908 (HUNK)
És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt. És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi tagjának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az ő Istenöknek házában. A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.
Aggeus 1:12-15 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az Úrnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az Úr; és az Úrtól való félelem fogta el a népet. Haggeus, az Úr követe pedig ezt mondta a népnek az Úr megbízásából: Én veletek vagyok! – így szól az Úr. És felindította az Úr Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának a lelkét, meg Jósua főpapnak, Jócádák fiának a lelkét, és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán, a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodása második esztendejében.