1 Mózes 3:1-22

1 Mózes 3:1-22 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Az Örökkévaló Isten sokféle vadállatot teremtett, de mind között a kígyó volt a legravaszabb. A kígyó egyszer megszólította az asszonyt, és ezt kérdezte tőle: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy ti nem ehettek a kert egyetlen fájának gyümölcséből sem?” Az asszony ezt válaszolta: „Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk, csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.” De a kígyó így felelt: „Ugyan, dehogy fogtok meghalni! Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.” Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik — ezért leszakított egyet, és megette. Majd adott a gyümölcsből a vele lévő férjének is, aki szintén evett belőle. Hirtelen, mintha mindkettőjüknek felnyílt volna a szeme, mindent másképp láttak. Azt is azonnal észrevették, hogy meztelenek — ezért összekötözött fügefalevelekből valami ágyékkötő-félét készítettek, és azt vették magukra. Mikor az alkonyat közeledett, és feltámadt az esti szellő, az Örökkévaló Isten sétára indult a kertben. Ádám és felesége meghallották, hogy közeledik, és elbújtak előle a fák közé. De az Örökkévaló Isten kiáltott: „Ádám, merre vagy?” „Meghallottam, hogy jössz, és féltem tőled, mert meztelen vagyok, ezért elbújtam” — felelt Ádám. „De honnan tudod, hogy meztelen vagy? Ki mondta neked? Talán ettél annak a fának a gyümölcséből, amelytől eltiltottalak?” — kérdezte Isten. „Az asszony, akit mellém adtál, ő kínált meg abból a gyümölcsből — úgy ettem” — magyarázkodott Ádám. Akkor az Örökkévaló Isten az asszonyhoz fordult: „Mit tettél?” „A kígyó, ő csapott be engem, azért ettem” — mentegetőzött az asszony. Az Örökkévaló Isten ezután a kígyóhoz szólt: „Átkozott legyél, mivel ezt tetted! Átkozottabb leszel, mint a többi vadállat! Egész életedben hason csúszva járj, és a föld porát egyed! Ellenségeddé teszem az asszonyt, téged pedig az ő ellenségévé teszlek. Leszármazottaid és az asszony leszármazottjai folytonosan harcolni fognak egymással. Az asszony leszármazottja a fejedre tapos, te pedig a sarkába harapsz.” Majd Isten az asszonyhoz fordult: „Megsokasítom a terhességeddel járó nehézségeket, és fájdalommal szülöd gyermekeidet. Szeretnél uralkodni a férjeden, mégis ő fog uralkodni rajtad.” Azután Ádámnak ezt mondta: „Parancsoltam neked, hogy ne egyél annak a fának a gyümölcséből, de te inkább a feleségedre hallgattál, az ő szavának engedtél, és ettél abból a gyümölcsből. Ezért megátkozom a földet miattad: egész életedben sok bajlódással és fáradsággal, naponta kell művelned, hogy megadja kenyeredet. Szántófölded töviseket és gyomokat nevel, te pedig azokat a növényeket eszed, amelyeket a földeden magadnak termelsz. Bizony, arcod verítékével kell megszerezned mindennapi kenyeredet! Halálod napjáig keményen dolgozol, amíg visszatérsz a földbe, amelyből kiformáltalak, mert porból vagy, és ismét porrá leszel.” Ezután Ádám elnevezte a feleségét Évának, mert Éva lett az ősanyja minden utána következő embernek. Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket. Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta: „Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen.”

1 Mózes 3:1-22 Karoli Bible 1908 (HUNK)

A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém. És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz. Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek. És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket. És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen

1 Mózes 3:1-22 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között. De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem. Akkor ezt mondta az ÚRisten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod. Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen

1 Mózes 3:1-22 Revised Hungarian Bible (RÚF)

A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. Amikor aztán meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az ÚRisten elől a kert fái között. De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. Akkor ezt mondta az ÚRisten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint