Galátzia 5:5-26

Galátzia 5:5-26 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az. Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket! Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást! Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Galátzia 5:5-26 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Mi ugyanis a Szent Szellem általi újjászületésben, a hit alapján bizakodva várjuk, hogy Isten elfogad bennünket. Ha ugyanis a Krisztus Jézusban vagyunk, akkor sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít, csakis az a hit, amely az isteni szeretet által nyilvánul meg. A futásotok igazán szépen indult. Ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? Ez a félrevezetés nem Istentől való, aki elhívott titeket. Egy kevés kovász is megkeleszti az egész tésztát. Bízom az Úrban, hogy végül mégsem fogtok eltérni attól a gondolkodástól, amelyre tanítottalak benneteket. De aki összezavar titeket — bárki is legyen —, megkapja méltó büntetését! Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem — amint azt egyesek állítják —, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Hiszen, ha még mindig a körülmetélést hirdetném, akkor a Keresztről szóló tanításom nem okozna botrányt. Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésükön túlmenően még ki is herélnék magukat! Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kielégítésére használjátok, hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd embertársadat, mint saját magadat!” De ha továbbra is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást! Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni! Mert amire a régi természetünk törekszik, az ellentétes azzal, amit a Szent Szellem akar. E kettő tehát ellensége egymásnak. Ebből következik, hogy ha a Szent Szellem szerint éltek, akkor nem azt fogjátok tenni, amit a régi természet szerint kívánnátok. Ha engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt. Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát! A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Galátzia 5:5-26 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Mi ugyanis Szellem által hit alapján várjuk az igazságosság reménységét. Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedésnek, sem a körülmetéletlenségnek nincs semmi ereje, csak a szereteten át munkálkodó hitnek. Szépen futottatok! Ki tartott fel, hogy az igazságnak ne engedelmeskedjetek? Ez a rábeszélés nem attól van, aki elhívott titeket. Kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti. Én az Úrból rátok vonatkozólag azt a bizalmat merítettem, hogy nem fog az eszetek egyében járni. De az, aki megháborít titeket, hordozni fogja az ítéletet, bárki legyen is. Ám ha így van, ha én még a körülmetélkedést hirdetem, testvéreim, miért üldöznek engem akkor? Ha így igaz, akkor megszűnt a kereszt botránya. Bárcsak lemetszenék magukat azok, akik titeket fellázítanak. Mert titeket szabadságra hívtak el, testvéreim, de nem olyan szabadságra, mely ugródeszka a húsnak. Ellenkezőleg. Szereteten át szolgáljátok egymást. Mert az egész törvény egyetlen igében teljesül: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ha azonban harapjátok és felfaljátok egymást, vigyázzatok, mert még elemésztitek egymást. Azt mondom, Szellemtől ösztökélve járjatok, és a hús kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a hús kívánsága a Szellem kívánsága ellen fordít titeket, s a Szellem kívánsága a húsé ellen, ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit akartok. De ha a Szellem hajt, nem vagytok törvény alatt. A hús tettei pedig nyilvánvalóak, ilyenfélék: paráznaság, tisztátalanság, kicsapongás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, civakodás, féltékenység, indulatoskodás, veszekedések, meghasonlás, versengések, irigykedés, részegeskedés, lakmározás és az ezekhez hasonlók. Akik ilyesmiket tesznek – előre megmondom nektek, mint ahogy már előre meg is mondtam –, Isten királyságát nem fogják örökrészül kapni. A Szellemnek gyümölcse ellenben: szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, jóságosság, derékség, hűség (hit), szelídség, önuralom. Az ilyenek ellen nincs törvény. Azok, akik a Krisztus Jézuséi, a húst szenvedélyeivel és kívánságaival együtt megfeszítették. Ha a Szellem életet ad nekünk, úgy is járjunk, ahogy a Szellem ösztökél. Ne vágyódjunk üres tekintélyre, ne legyünk egymással szemben kihívók, ne irigykedjünk egymásra.

Galátzia 5:5-26 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitetés nem attól van, a ki titeket hív. Kis kovász az egész tésztát megkeleszti. Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de a ki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen. Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya. Bárcsak ki is metszetnék magukat, a kik titeket bujtogatnak. Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emészszétek. Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések, Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek. De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény. A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők.

Galátzia 5:5-26 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az. Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket. Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást! Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.