Eszter 2:19-23
Eszter 2:19-23 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Amikor másodszor is gyűjtöttek össze szüzeket, Mordokaj a királyi udvarban volt. Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt. Egyszer tehát, amikor Mordokaj a királyi udvarban volt, Bigtán és Teres, a király küszöbét őrző két udvarnok megharagudott Ahasvérós királyra, és merényletet tervezett ellene. Mordokaj azonban megtudta a dolgot, megmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta Mordokaj nevében a királynak. Kivizsgálták a dolgot, és igaznak találták, ezért mind a kettőt felakasztották. Föl is jegyezték ezt a király jelenlétében az udvari krónikába.
Eszter 2:19-23 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Abban az időben, amikor a király számára másodszor gyűjtötték össze a leányokat, Márdokeus a királyi palotában teljesített szolgálatot. Eszter még mindig titokban tartotta, hogy melyik családból és népből származik — mivel továbbra is úgy engedelmeskedett Márdokeusnak, mint amikor Márdokeus volt a nevelőapja. Történt egyszer, hogy amikor Márdokeus éppen a királyi udvarban szolgált, tudomására jutott, hogy merénylet készül a király ellen. Bigtán és Teres, a király két testőre, akik a kapuban álltak, megharagudtak a királyra, és azt tervezték, hogy megölik. Márdokeus szólt erről Eszternek, ő pedig jelentette a királynak — s azt is hozzátette, hogy Márdokeustól származik a hír. A király kivizsgáltatta a dolgot, és az igaznak bizonyult, ezért a két testőrt felakasztották. Mindezt pedig a király jelenlétében feljegyezték a krónikák könyvébe.
Eszter 2:19-23 Karoli Bible 1908 (HUNK)
És mikor összegyűjték a szűzeket másodszor, Márdokeus üle a király kapujában. És Eszter nem mondá meg sem származását, sem nemzetségét, miképen megparancsolá néki Márdokeus; mert Márdokeus szavát Eszter úgy fogadá, mint mikor gyámja volt. Azokban a napokban pedig, mikor Márdokeus üle a király kapujában, megharagudott Bigtán és Téres, a király két udvarmestere, a kapu őrei, és azon voltak, hogy rávetik kezeiket Ahasvérus királyra. Tudtára esett e dolog Márdokeusnak, és megmondá Eszter királynénak, és Eszter elmondá a királynak Márdokeus nevében. És megvizsgálták a dolgot és úgy találták, és mind a kettőt fára akasztották. És megírattaték a krónikák könyvébe a király előtt.
Eszter 2:19-23 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Amikor másodszor is gyűjtöttek össze szüzeket, Mordokaj a királyi udvarban volt. Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppenúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt. Egyszer, amikor Mordokaj a királyi udvarban volt, Bigtán és Teres, a király küszöbét őrző két háremőr megharagudott Ahasvérós királyra, és merényletet tervezett ellene. Mordokaj azonban megtudta a dolgot, megmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta Mordokaj nevében a királynak. Kivizsgálták a dolgot, és igaznak találták, ezért mind a kettőt felakasztották. Föl is jegyezték ezt a történetek könyvébe a király jelenlétében.