5 Mózes 29:1-12
5 Mózes 29:1-12 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Ezek tehát azok az igék, amelyeknek alapján az Örökkévaló parancsa szerint Mózes, mint közvetítő, megkötötte a szövetséget az Örökkévaló és Izráel népe között, amikor Izráel Moáb földjén táborozott. Ez a szövetségkötés azon a szövetségen felül történt, amelyet az Örökkévaló a Hóreb-hegynél kötött Izráellel. Mózes összehívta Izráel egész népét, és ezt mondta nekik: Figyeljetek most rám! Emlékezzetek mindarra, amit az Örökkévaló a szemetek láttára tett Egyiptomban: hogyan bánt el a fáraóval és annak szolgáival, Egyiptom egész országával és népével! Emlékezzetek az Örökkévaló nagy csodáira, jeleire és súlyos csapásaira! Bár mindezt láttátok, de még ma sem értitek, mit jelent, mert az Örökkévaló nem adott nektek értelmes szívet, látó szemeket és halló füleket. Ezt mondta nekünk az Örökkévaló: „Negyven esztendeig vezettelek titeket a pusztában, s ezalatt sem ruhátok, sem sarutok nem szakadt el. Naponta tápláltalak titeket, de sem kenyeret nem ettetek, sem bort vagy egyéb szeszes italt sem ittatok. Gondotokat viseltem minden tekintetben, hogy végre megértsétek, hogy én vagyok Istenetek, az Örökkévaló.” Amikor elérkeztünk erre a helyre — folytatta Mózes —, megtámadott bennünket Szihón, Hesbón királya és Óg, Básán királya seregeikkel, de legyőztük őket. Elfoglaltuk országaikat, és oda telepítettük le Rúben és Gád törzsét, meg Manassé törzsének felét. Tartsátok meg hát ezt a szövetséget, és mindent eszerint tegyetek, mert akkor lesz jó dolgotok, és amibe csak belekezdtek, sikerülni fog. Ma itt mindannyian Istenünk, az Örökkévaló előtt álltok, hogy szövetséget kössetek vele: törzsfőitek, vezetőitek, bíráitok, tisztségviselőitek és mind a férfiak, meg gyermekeitek, feleségeitek, és a veletek együtt lakó idegenek, favágók és vízhordók — Izráel népének egész közössége. Ma Istenetek, az Örökkévaló szövetséget köt veletek, amelyet esküvel is megpecsételtek, és ezzel magatokra nézve kötelezően elfogadjátok a szövetség feltételeit.
5 Mózes 29:1-12 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Ezek annak a szövetségnek ígéi, a mely felől megparancsolta az Úr Mózesnek, hogy kösse meg azt Izráel fiaival Moábnak földén, azon a szövetségen kivül, a melyet kötött vala velök a Hóreben. És előhivatá Mózes az egész Izráelt, és monda nékik: Ti láttátok mind azt, a mit szemeitek előtt cselekedett az Úr Égyiptom földén a Faraóval és minden ő szolgájával, és egész földével: A nagy kísértéseket, a melyeket láttak a te szemeid, a jeleket és ama nagy csudákat. De nem adott az Úr néktek szívet, hogy jól értsetek, szemeket, hogy lássatok, és füleket, hogy halljatok, mind e mai napig. Mindamellett is vezérlettelek titeket a pusztában negyven esztendeig; nem koptak le a ti ruháitok rólatok, és a te sarud sem kopott le lábadról. Kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. És eljutottatok e helyre, és kijöve előnkbe Szíhon, Hesbonnak királya, és Óg, Básánnak királya, hogy megütközzenek velünk, de megvertük őket. És elvettük az ő földjöket, és odaadtuk örökségül a Rubenitáknak, Gáditáknak és a Manassé-törzs felének. Tartsátok meg azért e szövetségnek ígéit, és a szerint cselekedjetek, hogy szerencsések legyetek mindenben, a mit cselekesztek. Ti e napon mindnyájan az Úr előtt, a ti Istenetek előtt álltok: a ti főembereitek, törzseitek, véneitek és a ti tiszttartóitok, Izráelnek minden férfia; A ti kicsinyeitek, feleségeitek és a te jövevényed, a ki a te táborodban van, sőt favágóid és vízmerítőid is; Hogy szövetségre lépjetek az Úrral, a ti Istenetekkel, és pedig az ő esküjével erősített kötésre, a melyet ma köt meg veled az Úr, a te Istened
5 Mózes 29:1-12 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Ezután összehívta Mózes az egész Izráelt, és ezt mondta nekik: Saját szemetekkel láttátok, hogy mi mindent cselekedett az Úr Egyiptom földjén a fáraóval, összes szolgájával és egész országával. Saját szemetekkel láttátok a nagy próbatételeket, azokat a nagy jeleket és csodákat. Csak értelmes szívet, látó szemet és halló fület nem adott nektek az Úr máig sem. Pedig negyven évig vezettelek benneteket a pusztában, és nem szakadt le rólatok a ruha, a lábatokról sem szakadt le a saru; kenyeret nem ettetek, bort és szeszes italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Amikor elérkeztetek erre a helyre, kivonult ellenünk Szíhón, Hesbón királya és Óg, Básán királya, hogy megütközzék velünk, de megvertük őket. Elvettük országukat és odaadtuk örökségül a rúbeniaknak, a gádiaknak és a Manassé törzse felének. Tartsátok meg azért ennek a szövetségnek az igéit, és teljesítsétek azokat, hogy boldoguljatok minden dolgotokban. Ti ma mindnyájan az Úrnak, Isteneteknek a színe előtt álltok, törzsfőitek, véneitek, felügyelőitek és minden izráeli férfi, gyermekeitek, asszonyaitok és a táborodban levő jövevények, még a favágók és vízhordók is, hogy elkötelezd magad Istenednek, az Úrnak átokkal is fenyegető szövetségére, amelyet a mai napon köt veled az Úr, a te Istened. Ma a maga népévé emel téged, ő pedig Istened lesz, ahogyan megígérte neked, és ahogyan megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
5 Mózes 29:1-12 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Ezután összehívta Mózes egész Izráelt, és ezt mondta nekik: Saját szemetekkel láttátok, hogy mi mindent cselekedett az ÚR Egyiptom földjén a fáraóval, összes szolgájával és egész országával. Saját szemetekkel láttátok a nagy próbatételeket, azokat a nagy jeleket és csodákat. Csak értelmes szívet, látó szemet és halló fület nem adott nektek az ÚR mindmáig. Pedig negyven éven át vezettelek benneteket a pusztában, és nem szakadt le rólatok a ruha, a lábatokról sem szakadt le a saru; kenyeret nem ettetek, bort és részegítő italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Amikor elérkeztetek erre a helyre, kivonult ellenünk Szíhón, Hesbón királya és Óg, Básán királya, hogy megütközzék velünk, de megvertük őket. Elvettük országukat, és odaadtuk örökségül a rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének. Tartsátok meg azért ennek a szövetségnek az igéit, és teljesítsétek azokat, hogy boldoguljatok minden dolgotokban. Ti ma mindnyájan az ÚRnak, a ti Isteneteknek színe előtt álltok: törzsfőitek, véneitek, elöljáróitok és minden izráeli férfi, gyermekeitek, asszonyaitok és a táborodban levő jövevények, még a favágók és vízhordók is, hogy elkötelezd magad Istenednek, az ÚRnak átokkal is fenyegető szövetségére, amelyet a mai napon köt veled Istened, az ÚR. Ma a maga népévé emel téged, ő pedig Istened lesz, ahogyan megígérte neked, és ahogyan megesküdött atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.