Cselekedetek 15:36-40
Cselekedetek 15:36-40 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Néhány nap múlva Pál azt mondta Barnabásnak: „Sok városban hirdettük az Úr üzenetét. Most menjünk vissza ezekbe a városokba, és látogassuk meg a testvéreket! Nézzük meg, hogy vannak!” Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak is hívtak. Az első útjukon azonban János Márk Pamfiliában visszafordult, és nem folytatta velük együtt a munkát. Emiatt Pál nem akarta őt magával vinni. Pál és Barnabás ezen sokat vitatkoztak, de nem tudtak megegyezni, ezért elváltak egymástól. Barnabás maga mellé vette Márkot, és Ciprus szigetére hajózott, Pál pedig Szilászt választotta útitársnak. Akkor a testvérek az Úr kegyelmére bízták Pált, ő pedig Szilásszal együtt elindult.
Cselekedetek 15:36-40 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Bizonyos napok eltelte után Pál így szólt Barnabáshoz: „Térjünk most vissza és látogassuk meg a testvéreket minden városban, amelyekben az Úr szavát hirdettük, lássuk, hogyan vannak.” Barnabásnak az volt a szándéka, hogy magukkal vigyék Jánost is, kinek Márk volt a mellékneve. Pál azonban nem tartotta méltányosnak, hogy azt, aki Pamfiliától fogva elhagyta őket és nem ment velük együtt a munkára, magukkal vigyék. Ámde emiatt akkora ingerültség támadt, hogy elváltak egymástól, és Barnabás, Márkot magához vévén, Ciprusba hajózott. Pál ellenben Szilást választotta maga mellé. Miután a testvérek az Úr kegyelmére bízták őt, elutazott.
Cselekedetek 15:36-40 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hírdettük az Úrnak ígéjét, hogyan vannak. És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt. Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Cziprusba; Pál pedig Silást választván maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.
Cselekedetek 15:36-40 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: „Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk: hogy megy a soruk?” Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult
Cselekedetek 15:36-40 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk. Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra. Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult