1 Sámuel 14:1-23

1 Sámuel 14:1-23 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Akkoriban történt, hogy Jonatán, Saul fia azt mondta fegyverhordozójának: „Gyere, menjünk át a völgy túlsó oldalára, és támadjuk meg a filiszteusok előőrsét!” De apjának nem szólt a tervéről. Saul ekkor egy gránátalmafa alatt ült, Gibea határában, ahol csépelni szoktak. Mintegy 600 harcos volt vele. Ahijjá pap is mellette volt, aki az efódot viselte. Ahijjá Ahitúb fia volt, ez pedig Íkábód testvére és Fineás fia. Éli, Fineás apja korábban Silóban az Örökkévaló papja volt. Saul seregében senki sem tudta, hogy Jonatán elment a táborból. Jonatán azt tervezte, hogy a hágón keresztül közelíti meg a filiszteusok előőrsét. A hágó két oldalán volt egy-egy nagy szikla. Az egyik az északi oldalon állt, Mikmásszal szemben, ezt Bócécnek hívták. A másik a déli oldalon emelkedett, Gebával szemben, ennek Szenne volt a neve. Tehát Jonatán ezt mondta a fegyverhordozójának: „Gyere velem, támadjuk meg ezeket a körülmetéletleneket: menjünk föl a filiszteusok előőrséhez! Hátha megsegít bennünket az Örökkévaló a harcban! Számára nem akadály, hogy csak ketten vagyunk. Ha győzelmet ad nekünk, mindegy, hogy sokan vagyunk-e vagy kevesen.” Ő ezt felelte: „Tégy, ahogy jónak látod. Indulj előre, én meg követlek, bármit is akarsz tenni.” „Figyelj rám! — mondta Jonatán. — Most átkelünk a völgyön, de nem rejtőzünk el, hanem hagyjuk, hogy a filiszteusok meglássanak bennünket. Ha azt mondják: »Várjatok csak, mindjárt odamegyünk!« — akkor megállunk, és bevárjuk őket. De ha azt mondják: »Gyertek csak fel ide!« — akkor felmászunk a meredek oldalon hozzájuk, mert ez lesz a jele, hogy az Örökkévaló nekünk adta a győzelmet!” Azzal elindultak. Amikor a filiszteusok őrei észrevették őket, gúnyolódni kezdtek: „Nézd csak! A héberek előmásztak a föld alatti lyukakból, ahová félelmükben elbújtak.” Azután lekiabáltak Jonatánnak és a társának: „Gyertek csak föl ide, majd mutatunk nektek valamit!” Jonatán ezt mondta a fegyverhordozójának: „Gyere csak utánam! Most már biztos, hogy az Örökkévaló Izráelnek adta a győzelmet a filiszteusok fölött!” Mindketten nekiindultak a meredek hegyoldalnak, Jonatán elől, a társa utána, és négykézláb fölmásztak a filiszteusokhoz. Összecsaptak velük, és a filiszteusok csak úgy hullottak előttük! Jonatán vágta őket elől, a fegyverhordozója meg öldöste azokat, akik hátulról támadtak. Ebben az első összecsapásban — amely mindössze egy fél holdnyi területen zajlott — Jonatán és a társa vagy 20 filiszteust ölt meg. Ennek hatására a filiszteusok táborában igen nagy riadalom támadt. Megrémült az egész sereg a csatamezőn, az előőrsök, és a portyázó csapatok is. Földrengés támadt, és a filiszteusokat nagy félelem fogta el. Észrevették ezt Saul seregének az őrszemei is, akik Benjámin földjén, Gibeában figyelték az ellenséget. Látták, hogy a filiszteusok serege szétszéled. Akkor Saul megparancsolta a tisztjeinek, hogy számolják meg a hozzájuk beosztott harcosokat, és derítsék ki, hogy kik hiányzanak a seregből. Hamarosan kiderült, hogy Jonatán és a fegyverhordozója hiányzik. Saul ekkor szólt Ahijjának: „Hozd ide az efódot!” Abban az időben Ahijja viselte az efódot Izráel népe előtt. Miközben Saul Ahijjával beszélt, a filiszteusok táborában egyre nőtt a zűrzavar és a zaj. Emiatt Saul türelmetlen lett, és azt mondta Ahijjának: „Hagyd abba!” Azután Saul összeszedte seregét, és megtámadta a filiszteusokat, akik teljesen összezavarodtak, és már egymás ellen fordították fegyvereiket. A filiszteusok seregében voltak olyan héberek is, akik a filiszteusokkal együtt vonultak harcba Saul serege ellen. Most azonban ezek is átálltak Saul és Jonatán oldalára. Voltak olyan izráeli katonák, akik korábban elbújtak a barlangokba Efraim hegyvidékén. Mikor ezek meghallották, hogy az ellenség megfutamodott, előjöttek rejtekhelyeikről, és ők is üldözni kezdték a menekülő filiszteusokat. Így az Örökkévaló megmentette Izráel népét azon a napon. A csata még Bét-Áven városán túlra is kiterjedt. Az egész sereg Saullal tartott, így már 10 000 katonája volt. A csata kiterjedt Efraim egész dombvidékére és annak minden városára.

1 Sámuel 14:1-23 Karoli Bible 1908 (HUNK)

És történt egy napon, hogy Jonathán, a Saul fia azt mondá szolgájának, a ki az ő fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a Filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van; de atyjának nem mondá meg. Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron nevű mezőn van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala. És Ahija is, ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitobnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, a ki az Úr papjának, Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonathán eltávozék. A szorosok között pedig, melyeken keresztül akara menni Jonathán a Filiszteusok előőrséhez, volt egy hegyes kőszikla innen, és volt egy hegyes kőszikla túlfelől. Az egyiknek Boczécz, a másiknak pedig Sené volt a neve. Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében. És monda Jonathán a szolgának, a ki az ő fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek előőrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk valamit, mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást. És fegyverhordozója felele néki: Tégy mindent a te szíved szerint; indulj néki, ímé én veled leszek kívánságod szerint. Jonathán pedig monda: Nosza menjünk fel ez emberekhez, és mutassuk meg magunkat nékik. Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg oda érkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájok; Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen nékünk a jel. Mikor pedig megmutatták magokat mind ketten a Filiszteusok előőrsének, mondának a Filiszteusok: Ímé a zsidók kijődögélnek a barlangokból, a hova rejtőzének. És szólának némelyek az előőrs emberei közül Jonathánnak és az ő fegyverhordozójának, és mondák: Jertek fel mi hozzánk, és valamit mondunk néktek. Akkor monda Jonathán az ő fegyverhordozójának: Jőjj fel utánam, mert az Úr Izráel kezébe adta őket. És felmászott Jonathán négykézláb, és utána az ő fegyverhordozója. És hullanak vala Jonathán előtt, és fegyverhordozója is öldököl utána. És az első ütközet, melyben Jonathán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölének meg, egy hold földön egy fél barázda hosszányin volt. És félelem támada a táborban, a mezőn és az egész nép között; az előőrs és a dúló sereg – azok is megrémülének – és a föld megrendüle; és Istentől való rettegés lőn. És megláták a Saul őrei Benjámin városában, Gibeában, hogy a sokaság elszéledett és ide-oda elszóratott. Akkor monda Saul a népnek, mely vele volt: Nosza vegyétek számba a népet, és vizsgáljátok meg, ki ment el mi közülünk; és a mikor számba vették, ímé Jonathán és az ő fegyverhordozója nem valának ott. És monda Saul Ahijának: Hozd elő az Isten ládáját; mert az Isten ládája akkor Izráel fiainál vala. És történt, hogy a míg Saul a pappal beszéle, a Filiszteusok táborában mind nagyobb lőn a zsibongás. Monda azért Saul a papnak: Hagyd abba, a mit kezdettél. És felkiálta Saul és a nép, mely vele volt, és elmenének az ütközetre. Ott pedig egyik a másik ellen harczola, és igen nagy zűrzavar lőn. És azok a zsidók is, kik, mint azelőtt is, a Filiszteusokkal valának, s velök együtt feljövének a táborba és a körül valának, azok is Izráel népéhez csatlakozának, mely Saul és Jonathán mellett vala. És Izráelnek mindazon férfiai, kik elrejtőzének Efraim hegységében, mikor meghallották, hogy a Filiszteusok menekültek, azok is üldözni kezdék őket a harczban. És megsegíté az Úr azon a napon Izráelt. És a harcz Béth-Avenen túl terjede.

1 Sámuel 14:1-23 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Egyik napon azt mondta Jónátán, Saul fia a fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van! Apjának azonban nem szólt róla. Saul éppen Gibea határában, Migrónban, a gránátalmafa alatt tartózkodott. Mintegy hatszáz főnyi hadinép volt vele, meg Ahijjá is, aki Silóban az éfódot viselte, fia Ahitúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának, aki az ÚR papjának, Élinek volt a fia. A hadinép sem tudta, hogy Jónátán elment. A szorosban pedig, ahol Jónátán igyekezett átjutni a filiszteusok előőrséhez, innen is, onnan is volt egy sziklaszirt. Az egyiknek Bócéc, a másiknak Szenne volt a neve. Az egyik szirt Mikmásszal szemben északon, a másik Gebával szemben délen emelkedik. Jónátán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást. Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent úgy, ahogyan gondolod. Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel! Akkor Jónátán ezt mondta: Figyelj ide! Átmegyünk ezekhez az emberekhez, és megmutatjuk magunkat nekik. Ha azt mondják nekünk: Maradjatok veszteg, amíg odaérünk hozzátok! – akkor megállunk egy helyben, és nem megyünk fel hozzájuk. Ha azonban ezt mondják: Gyertek csak fel hozzánk! – akkor felmegyünk, mert kezünkbe adja őket az ÚR. Ez legyen számunkra a jel. Amikor megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, ezt mondták a filiszteusok: Nézd csak! Héberek jöttek elő az üregekből, ahová elrejtőztek! És így szólították meg egyesek az előőrsből Jónátánt és fegyverhordozóját: Gyertek csak föl hozzánk, mondani akarunk valamit nektek! Akkor ezt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: Gyere utánam, mert az ÚR Izráel kezébe adja őket. És fölkapaszkodott Jónátán négykézláb, utána meg a fegyverhordozója. Voltak, akik Jónátán előtt hullottak el, másokat meg a fegyverhordozója ölt meg mögötte. Így történt az első összecsapás, amelyben mintegy húsz embert ölt meg Jónátán és fegyverhordozója, egy hold földnek a fél barázdáján. És riadalom támadt a táborban, a harcmezőn és az egész hadinép között. Megriadt az előőrs, sőt a portyázó csapat is. A föld pedig megrendült, és Isten riadalmat támasztott. Amikor Saul megfigyelői a benjámini Gibeában meglátták, hogy a lármázó sokaság hullámzik, és ide-oda futkos, ezt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk! Amikor számba vették, kitűnt, hogy Jónátán és a fegyverhordozója nincs sehol. Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert az Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt. Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Hagyd abba! Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar. Azok a héberek is, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba, azok is Izráelhez csatlakoztak, tehát Saulhoz és Jónátánhoz. Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok, ők is utánuk eredtek a harcba. Így szabadította meg az ÚR Izráelt azon a napon. A harc azonban átterjedt Bét-Ávenen túlra.

1 Sámuel 14:1-23 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Egyik nap azt mondta Jónátán, Saul fia a fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van! Apjának azonban nem szólt róla. Saul éppen Gibea határában, Migrónban, a gránátalmafa alatt tartózkodott. Mintegy hatszáz főnyi hadinép volt vele, meg Ahijjá is, aki Sílóban az éfódot viselte, fia Ahítúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának, aki az ÚR papjának, Élinek volt a fia. A hadinép sem tudta, hogy Jónátán elment. A szorosban pedig, ahol Jónátán át akart jutni a filiszteusok előőrséhez, innen is, onnan is volt egy sziklaszirt. Az egyiknek Bócéc, a másiknak Szenne volt a neve. Az egyik szirt Mikmásszal szemben északon, a másik Gebával szemben délen emelkedik. Jónátán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást. Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent úgy, ahogyan gondolod! Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel. Akkor Jónátán ezt mondta: Figyelj! Átmegyünk ezekhez az emberekhez, és megmutatjuk magunkat nekik. Ha azt mondják nekünk: Ne mozduljatok, míg oda nem érünk hozzátok! – akkor megállunk egy helyben, és nem megyünk fel hozzájuk. Ha azonban azt mondják: Gyertek csak fel hozzánk! – akkor felmegyünk, mert kezünkbe adja őket az ÚR. Ez legyen számunkra a jel! Amikor megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, ezt mondták a filiszteusok: Nézd csak! Héberek jöttek elő az üregekből, ahová elrejtőztek! Majd így szólongatták az előőrs tagjai Jónátánt és fegyverhordozóját: Gyertek csak föl hozzánk, mondani akarunk nektek valamit! Akkor ezt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: Gyere utánam, mert az ÚR Izráel kezébe adja őket. És fölkapaszkodott Jónátán négykézláb, a fegyverhordozója meg utána. Jónátán földre terítette őket, mögötte pedig aztán a fegyverhordozója végzett velük. Így történt az első összecsapás, amelyben mintegy húsz embert ölt meg Jónátán és fegyverhordozója egy alig fél holdnyi szántóföldön. És riadalom támadt mindenütt, a táborban és a nyílt mezőn egyaránt a hadinép között. Megriadt az előőrs, sőt a portyázó csapat is. A föld pedig megrendült, és Isten riadalmat támasztott. Amikor Saul megfigyelői a benjámini Gibeában látták, hogy a lármázó sokaság hullámzik, és ide-oda futkos, ezt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba az embereinket, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk! A számbavételnél azután kiderült, hogy Jónátán és a fegyverhordozója nincs sehol. Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt. Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Ne menj sehová! Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar. Azok a héberek, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba, azok is átálltak Izráelhez: azokhoz, akik Saullal és Jónátánnal voltak. Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok, ők is utánuk eredtek a harcba. Így szabadította meg az ÚR Izráelt azon a napon. A harc azonban átterjedt Bét-Ávenen túlra.