1 Péter 2:14-25

1 Péter 2:14-25 Revised Hungarian Bible (RÚF)

akár a helytartóknak mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

1 Péter 2:14-25 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

és azoknak a kisebb vezetőknek is, akiket a császár nevezett ki! Hiszen ők azért kapták a hatalmukat, hogy megbüntessék a gonosztevőket, és megjutalmazzák azokat, akik jót tesznek. Mert Isten azt akarja, hogy jó dolgokat tegyetek, és így némítsátok el a tudatlanok ostobaságait. Éljetek szabadságban, és legyetek Isten rabszolgái! De a szabadságotokkal ne éljetek vissza! Ne használjátok arra, hogy valami gonoszságot leplezzetek vele! Tiszteljetek minden embert! Isten családjában minden testvéreteket szeressétek! Méltó módon tiszteljétek Istent! A királyt is tiszteljétek! Rabszolgák, fogadjátok el uraitok hatalmát, engedelmeskedjetek nekik, és tiszteljétek őket, de ne csak azokat, akik jók és emberségesek, hanem azokat is, akik igazságtalanok! Dicséretre méltó és jó dolog, ha valakinek istenfélő magatartása miatt kell igazságtalanul szenvednie. Ha viszont azért szenved, mert vétkezett, akkor nem nagy dicsőség, ha megérdemelt büntetését türelmesen elviseli. Ellenben ha jót tesztek, és amiatt kell szenvednetek, ezt pedig türelmesen viselitek, az tetszik Istennek! Hiszen éppen erre hívott el benneteket! Gondoljátok meg, hogy Krisztus is szenvedett értünk! Ezzel példát adott nekünk, hogy ebben is kövessük. Ahogyan az Írás mondja: „Ő nem követett el semmi bűnt, és soha semmi gonoszságot nem mondott.” Mikor szidalmazták és gyalázták, Jézus ezt nem viszonozta. Mikor bántották és verték, nem fenyegetőzött, hanem teljesen rábízta magát az igazságosan ítélő Istenre. Krisztus a mi bűneinket magára vette, sőt, a saját testében felvitte a keresztfára, amikor megölték. Azért tette ezt, hogy mi is meghaljunk a bűn számára, viszont Isten mértéke szerint helyesen éljünk. Krisztus sebei által gyógyultatok meg a betegségeitekből. Olyanok voltatok, mint a nyájtól elkószált és eltévedt juhok. De most visszatértetek a Pásztorhoz: ő vigyáz a lelketekre, védelmez és őriz benneteket.

1 Péter 2:14-25 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

akár helytartóknak, kiket rajta keresztül avégett küld az Isten, hogy a gonosztevőket megbüntessék, a jót cselekvőket megdicsérjék, mert az az Isten akarata, hogy jó cselekvéssel némítsuk el az esztelen emberek tudatlanságát, mint szabad emberek, akik azonban a szabadságot nem a gonoszság takarójául használják, hanem úgy, mint akik Isten rabszolgái. Mindeneket becsüljetek meg, a testvériséget szeressétek, Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti cselédek, teljes félelemmel vessétek magatokat parancsolóitok alá, ne csak a jók és kíméletesek, hanem az álnokok alá is. Mert kedves dolog az, ha valaki az Istentől felébresztett lelkiismeretéért igazságtalanul szenved, és úgy visel bánatot. Micsoda dicsőség van abban, ha állhatatosak vagytok ugyan, de vétkezve és arcul veretve? Jót cselekedve és tűrve kell állhatatosságot tanúsítanotok, ezt kegyelemképpen adja az Isten, erre hívtak el titeket. Mert a Krisztus is szenvedett értetek, példát hagyva hátra néktek, hogy nyomdokaiban járjatok. Ő vétket nem tett, csalárdságot nem találtak szájában, mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem átadta ügyét az igazságosan ítélőnek. Testében a fára vitte fel vétkeinket, hogy a vétkekre ne legyünk kaphatók, hanem az igazságosságnak éljünk. Véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket. Úgy eltévelyedtetek, mint a juhok, de megtértetek lelketek Pásztorához és Felügyelőjéhez.

1 Péter 2:14-25 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.