1 János 4:8-12
1 János 4:8-12 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Aki nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten maga a szeretet. Isten pedig úgy mutatta meg nekünk, mennyire szeret bennünket, hogy elküldte a Földre az egyetlen Fiát, hogy rajta keresztül örök életet kapjunk. Ez az isteni szeretet! Nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem ahogy ő szeret bennünket. Ezt pedig azzal mutatta meg, hogy a saját Fiát küldte a Földre azért, hogy engesztelő áldozat legyen a bűneinkért. Kedveseim, ha Isten így szeretett bennünket, akkor nekünk is ezzel az isteni szeretettel kell szeretnünk egymást. Istent még soha senki nem látta, de ha isteni szeretettel szeretjük egymást, Isten bennünk él, és ez a szeretet kiteljesedik bennünk.
1 János 4:8-12 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete köztünk abban lett láthatóvá, hogy az Isten egyszülött Fiát küldte a világba, hogy rajta keresztül éljünk. A szeretet nem abban jelentkezik, hogy mi szeretjük Istent, hanem abban, hogy ő szeretett minket, s vétkeinkért engesztelő áldozatul elküldte a Fiát. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, mi is tartozunk egymást szeretni. Soha senki számára nem lett az Isten láthatóvá, ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad és akkor az ő szeretete bevégezetté vált bennünk.
1 János 4:8-12 Karoli Bible 1908 (HUNK)
A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk
1 János 4:8-12 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.
1 János 4:8-12 Revised Hungarian Bible (RÚF)
aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.