1 János 4:7-11
1 János 4:7-11 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.
1 János 4:7-11 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Kedveseim, Isten szeretetével kell szeretnünk egymást, mert ez a szeretet Istentől származik. Aki így szeret, az mind Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten maga a szeretet. Isten pedig úgy mutatta meg nekünk, mennyire szeret bennünket, hogy elküldte a Földre az egyetlen Fiát, hogy rajta keresztül örök életet kapjunk. Ez az isteni szeretet! Nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem ahogy ő szeret bennünket. Ezt pedig azzal mutatta meg, hogy a saját Fiát küldte a Földre azért, hogy engesztelő áldozat legyen a bűneinkért. Kedveseim, ha Isten így szeretett bennünket, akkor nekünk is ezzel az isteni szeretettel kell szeretnünk egymást.
1 János 4:7-11 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istenből ered, és mindenki szeret, aki Istenből született és Istent ismeri. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete köztünk abban lett láthatóvá, hogy az Isten egyszülött Fiát küldte a világba, hogy rajta keresztül éljünk. A szeretet nem abban jelentkezik, hogy mi szeretjük Istent, hanem abban, hogy ő szeretett minket, s vétkeinkért engesztelő áldozatul elküldte a Fiát. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, mi is tartozunk egymást szeretni.
1 János 4:7-11 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.
1 János 4:7-11 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.