Róma 15:20-33

Róma 15:20-33 RÚF

Ezért úgy tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot ne ott hirdessem, ahol Krisztust már ismerik, hogy ne idegen alapra építsek, hanem amint meg van írva: „Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik.” Ez is sokszor akadályozott abban, hogy elmenjek hozzátok. Most pedig, mivel ezeken a vidékeken már nincs feladatom, és sok éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok, amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok. Remélem ugyanis, hogy átutazóban megláthatlak titeket, és ti fogtok engem oda útnak indítani, ha már előbb egy kissé felüdültem nálatok. Most pedig Jeruzsálembe megyek a szentek szolgálatára. Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek. Jónak látták ezt, de tartoznak is ezzel nekik, mert ha a népek részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak is azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik. Ha tehát ezt elvégeztem, és az adományt átadtam, a ti segítségetekkel elmegyek Hispániába. Azt pedig tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus áldásának teljességével megyek majd. A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szeretetére kérlek titeket, testvéreim, legyetek segítségemre Isten előtt értem mondott imádságaitokban, hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek Júdeában, és hogy jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szenteknek, hogy aztán majd Isten akaratából örömmel érkezzem hozzátok, és megpihenjek nálatok. A békesség Istene legyen mindnyájatokkal. Ámen.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Róma 15:20-33