Zsoltárok 107:1-21

Zsoltárok 107:1-21 RÚF

Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Így szóljanak az ÚR megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből, és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről. Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost. Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük. De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kimentette őket szorult helyzetükből. A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak. Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket. Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését. Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük. De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő megszabadította őket szorult helyzetükből. Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte. Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat. Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt. Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak. De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő megszabadította őket szorult helyzetükből. Elküldte igéjét, meggyógyította és a sír mélyéről kimentette őket. Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Zsoltárok 107:1-21