Isten leheletétől jég támad,
a víz felszíne jégpáncéllá válik.
Majd nedvességgel rakja meg a felhőt,
és villámait szórják a fellegek.
Gomolyog az körös-körül,
hogy az ő irányítása szerint megtegye
mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.
Egyszer büntetésül adja földjére,
máskor meg szeretetből.
Figyelj csak ide, Jób!
Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!
Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten,
hogy villámfénye ragyogjon a felhőn?
Tudod-e, miért lebegnek a fellegek,
a Mindentudónak ezek a csodái?
Hogyan melegednek át ruháid,
ha nyugton hagyja a déli szél a földet?
Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta,
mely szilárd, mint az öntött tükör?
Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki?
Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.
Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem,
továbbmondani, ha valaki szólt?
Még nem látják a napfényt,
bár az ragyog a fellegek mögött,
de szél támad, és kitisztul.
Észak felől aranyló szél támad,
Isten körül félelmetes ragyogás.
A Mindenhatót nem tudjuk felfogni,
hatalma és igazsága igen fenséges:
az igazságot soha nem nyomja el.
Azért félik őt az emberek,
mert rá sem néz azokra,
akik bölcsnek tartják magukat.