Jób 30:16-31

Jób 30:16-31 RÚF

Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. A sakálok testvére lettem és a struccok társa. Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.