Jób 24:1-25

Miért nincsenek a Mindenhatónál ítéletre fenntartott idők, miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik? Elmozdítják a határokat, nyájakat rabolnak el, és azt legeltetik. Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét elviszik zálogul. Lekergetik az útról a szegényeket, minden elesettnek meg kell lapulnia az országban. Úgy élnek, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek. A bűnösök mezejéről szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek. Meztelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk. Zivatar áztatja őket a hegyekben, a sziklához lapulnak, mert nincs más menedékük. Letépik az emlőről az árvát, és a szegény csecsemőjét elviszik zálogul. Meztelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét. Mások házánál préselnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak. A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért, de Isten nem törődik ezzel. Vannak, akik a világosság ellenségei lettek, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein. Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje az elesettet és a szegényt, a tolvaj pedig éjjel. A házasságtörő szeme az alkonyatot lesi: Senki szeme ne vegyen észre – gondolja, és lepellel takarja el arcát. Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról. Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük, hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget. Gyorsan eltűnnek a víz színén, birtokuk átkozott lesz az országban, nem tér be többé a szőlőskertekbe. Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek. Még az anyaméh is elfelejti őt, férgek csemegéje lesz. Senki sem emlékszik rá többé, összetörik az álnokság, mint a fa. Mert bántalmazza a meddőt, aki nem szült, és az özveggyel nem tesz jót. Isten erejéből nyer időt az erős; ha most még áll is, nem marad majd így egész életében. Biztonságot ad neki és támaszt, de szemmel tartja útjait. Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, alászállnak, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat. Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg, ki tehetné semmivé szavamat?