Bírák 8

8
A féltékeny efraimiak
1De az efraimiak azt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál bennünket, amikor harcba indultál Midján ellen? És hevesen pöröltek vele. 2Ő azonban így felelt nekik: Ugyan mit tettem én hozzátok képest? Nem ér-e többet Efraim böngészése Abíezer szüreténél? 3A ti kezetekbe adta Isten Midján vezéreit, Órébet és Zeébet. Hozzátok képest mit tudtam én tenni? Amikor így beszélt, megenyhült vele szemben az indulatuk.
Gedeon üldözi Midjánt a Jordánon túl
4Gedeon megérkezett a Jordánhoz, és átkelt háromszáz emberével; fáradtak voltak, de folytatták az üldözést. 5Ezt mondta Szukkót lakóinak: Adjatok néhány kenyeret ennek a népnek, amely engem követ, mert fáradtak, pedig nekem üldöznöm kell Zebahot és Calmunnát, Midján királyait. 6Szukkót vezetői ezt felelték: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk a seregednek? 7Gedeon azt mondta: Ha majd az Úr kezembe adja Zebahot és Calmunnát, ezért pusztai tövissel és tüskével csépelem majd végig a testeteket! 8Onnan fölment Penúélba, és ugyanúgy szólt azokhoz is. De Penúél lakói is ugyanúgy válaszoltak, ahogyan a szukkótiak. 9Akkor ezt mondta Penúél lakóinak is: Ha sértetlenül térek vissza, lerombolom ezt a tornyot!
10Zebah és Calmunná Karkórban voltak táborukkal együtt: mintegy tizenötezer ember, mindazok, akik megmaradtak a keleti törzsek egész táborából; százhúszezer kardforgató ember pedig már elesett. 11Gedeon a sátorlakók útján vonult fel, Nóbahtól és Jogbohától keletre. Megverte a tábort, mert a tábor már biztonságban érezte magát. 12Zebah és Calmunná elmenekült, de ő üldözőbe vette őket, és elfogta Zebahot és Calmunnát, Midján két királyát, az egész tábort pedig szétverte.
Gedeon igazságot szolgáltat
13Amikor visszatért Gedeon, Jóás fia a harcból a Heresz-hágótól, 14elfogott Szukkót lakói közül egy ifjút, és kikérdezte. Az pedig felírta neki Szukkót vezetőit és véneit, hetvenhét embert. 15Azután odament Szukkót lakóihoz, és ezt mondta: Nohát, itt van Zebah és Calmunná, akik miatt így gúnyolódtatok velem: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk fáradt embereidnek? 16Azzal lefogatta a város véneit, és pusztai tövissel meg tüskével fenyítette meg ezeket a szukkótiakat. 17Majd lerombolta Penúél tornyát, a város lakóit pedig megölette.
18Azután ezt kérdezte Zebahtól és Calmunnától: Milyenek voltak azok a férfiak, akiket a Tábór hegyén megöltetek? Azok így feleltek: Olyanok voltak, mint te; mindegyik úgy nézett ki, akár egy herceg. 19Akkor ezt mondta: Az én testvéreim, anyámnak a fiai voltak azok. Az élő Úrra mondom, nem ölnélek meg benneteket, ha életben hagytátok volna őket! 20Majd ezt mondta elsőszülöttjének, Jeternek: Rajta, öld meg őket! De az ifjú nem húzta ki kardját, mert félt, hiszen még egész fiatal volt. 21Ekkor azt mondta Zebah és Calmunná: Rajta, vágj le bennünket te, mert amilyen a férfi, olyan az ereje! Gedeon erre fölkelt, és megölte Zebahot és Calmunnát, azután leszedte tevéik nyakáról a holdacskákat.
22Ezután azt mondták az izráeliek Gedeonnak: Uralkodj rajtunk te, aztán a fiad és az unokád is, mert megszabadítottál bennünket Midján kezéből! 23De Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az Úr uralkodjék rajtatok!
Gedeon bálványimádása és halála
24Majd ezt mondta nekik Gedeon: Csak egyet kérek tőletek: adja nekem mindenki a függőket, amelyeket zsákmányolt! Azok ugyanis aranyfüggőket viseltek, mivel izmaeliek voltak. 25Ők így feleltek: Örömest odaadjuk. Leterítettek egy felsőruhát, és arra dobta mindenki a zsákmányolt függőket. 26Az elkért aranyfüggők súlya ezerhétszáz aranysekel volt azokon a holdacskákon, fülbevalókon és bíbor ruhákon kívül, amelyeket Midján királyai viseltek, meg a láncokon kívül, amelyek a tevéik nyakában voltak.
27Gedeon csináltatott ezekből egy éfódot, és felállította a városában, Ofrában. Ott paráználkodott azzal egész Izráel. Csapda lett ez Gedeonnak és háza népének.
28Így kellett megalázkodnia Midjánnak Izráel fiai előtt, nem is emelték fel többé a fejüket. És béke lett az országban negyven esztendeig Gedeon idejében.
29Jerubbaal, Jóás fia azután elment, és otthon lakott. 30Gedeonnak hetven fia volt; ezek mind tőle származtak, mert sok felesége volt. 31A sikemi másodfelesége is szült neki egy fiút, akinek az Abímelek nevet adta. 32Azután meghalt Gedeon, Jóás fia szép öregkorban, és eltemették apjának, Jóásnak a sírjába, az abíezeri Ofrában.
33Miután Gedeon meghalt, ismét paráználkodni kezdtek Izráel fiai a Baalokkal, és Baal-Berítet tették meg istenüknek. 34Nem törődtek Izráel fiai Istenükkel, az Úrral, aki minden környező ellenségük kezéből kimentette őket. 35De nem voltak hűségesek Jerubbaalnak, azaz Gedeonnak a háza népéhez sem mindazért a jóért, amit Izráelért cselekedett.

Jelenleg kiválasztva:

Bírák 8: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be