Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.
Efezus 6 olvasása
Hallgasd meg Efezus 6
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Efezus 6:10-20
5 Days
Through these powerful teachings you will uncover a deeper understanding on how to create a strategy to outsmart and defeat the enemy and thwart his plan to destroy your life.
5 nap
Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vakcina” 6. részét olvashatjátok, amelynek célja, hogy erősítse a hitedet ezekben a nehéz időkben, és hogy felfegyverezzen az Isten Igéjével - nemcsak arra, hogy meg tudj birkózni ezzel a kihívással, hanem arra is, hogy győztesen kerülj ki ebből a helyzetből.
Every day, an invisible war rages around you—unseen, unheard, yet felt throughout your life. A devoted, devilish enemy seeks to wreak havoc on everything that matters to you: your heart, your mind, your marriage, your children, your dreams, your destiny. His battle plan depends on catching you unaware and unarmed. If you're tired of being pushed around and caught with your guard down, this study is for you.
8 Days
Scaling our leadership is critical today. We must enlarge, magnify, maximize, and grow our leadership capacity to navigate our ever-changing environment. Rapidly evolving technology, changing employee/team dynamics, and shifting economics are just some of the issues we encounter. But don't think scaling our leadership is just for the workplace. We must scale our leadership at home and in our relationships. Dive in today to gain practical, relevant leadership insight.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók