A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá. József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.
Cselekedetek 4 olvasása
Hallgasd meg Cselekedetek 4
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Cselekedetek 4:32-37
7 nap
Ez az egy hetes olvasóterv a Tűzben Edzett 28 napos áhítat ízelítője. A Soulcon Keresztény Férfiszolgálat kihívása keresztény férfiaknak. Többes számban. Ezt a kihívást meg lehet csinálni egyedül is, de minek?! A kereszténység nem egy magányos műfaj. Vas a vasat élezi, egy férfi közösség pedig együtt edződik meg a tűzben.
20 nap
A BibleProject azért alkotta meg „A fordított királyság” című olvasóterv második részét, hogy az arra ösztönözzön, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 20 nap alatt végigolvasd Az apostolok cselekedeteinek könyvét. Az olvasóterv olyan animációs filmeket, lényegretörő összefoglalókat és elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz, amelyek által a résztvevők találkozhatnak Jézussal, és elmélyülhetnek Lukács ragyogó irodalmi stílusában és gondolatvezetésében.
24 Days
There’s no way you can be all God wants you to be and fulfill the purposes that you were put on this planet to fulfill without any help. We need each other, and we belong to each other in the Body of Christ! In this series, Pastor Rick explains how to do life in relationship to other people.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók