Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát; És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége, Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: A kiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az Ő benne való hit által. Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak. Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, A kiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön, Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
Efézus 3 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Efézus 3:8-19
26 Napok
Az efézusiakhoz írt levél elmagyarázza, hogyan kell Isten kegyelmében, békéjében és szeretetében járni, a csodálatos magasságokból, hogy mit akar Isten gyermekei számára. Napi utazás az efézusi levélben, miközben hallgatod a hangos tanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
27 Days
How we posture ourselves in the Christmas season makes all the difference in our experience of the miracle of the Advent. Be inspired to surrender to Jesus, refocus on Him, and embrace the grace of our King in this 4-week daily devotional as you move through five different postures: Eyes Fixed, Head Up, Knees Bent, Hands Open, and Arms Wide.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók