István pedig teljes lévén hittel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között. Előállának azonban némelyek ahhoz a zsinagógához tartozók közül, mely a szabadosokénak, Czirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Czilicziából és Ázsiából valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek vala. De nem állhattak ellene a bölcseségnek és a Léleknek, mely által szól vala. Akkor felbujtottak valami embereket, kik mondának: Hallottuk őt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen. És felzendíték a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, magukkal ragadák őt, és vivék a tanács elé; És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen: Mert hallottuk, a mint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, és megváltoztatja a czerimóniákat, melyeket adott nékünk Mózes. És szemeiket reá vetvén a tanácsban űlők mindnyájan, olyannak láták az ő orczáját, mint egy angyalnak orczáját.
Cselekedetek 6 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Cselekedetek 6:8-15
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Tervek
Videók