Mialatt ettek, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, adott nekik és így szólt: „Vegyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a poharat, hálát adott, odaadta nekik, s azok mindnyájan ittak belőle. „Ez az én vérem – mondta nekik –, a szövetség vére, mely sokakért ontatik ki. Bizony azt mondom nektek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből többé addig a napig; amíg az Isten királyságában újra nem ihatok belőle.” Majd az éneklés után kimentek az Olajfák hegyére. Közben ezt mondotta nekik Jézus: „Mindnyájan megütköztök majd bennem és tőrbe estek, mert írva van: Megverem majd a pásztort és elszélednek a juhok. Ám feltámadásom után előttetek fogok menni Galileába.” Péter ezt felelte neki: „Ha mindnyájan megbotlanak is, de én nem.” Erre Jézus ezt mondta neki: „Bizony azt mondom neked, hogy ma, ez éjszakán, mielőtt a kakas kétszer kukorékolna, háromszor megtagadsz engem.” De Péter erősködve hangoztatta: „Ha veled együtt kellene meghalnom is, meg nem tagadlak téged.” Hasonlóképpen szóltak mindannyian.
AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT 14 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT 14:22-31
9 Days
New York Times bestselling author and renowned pastor, Timothy Keller shares a series of episodes from the life of Jesus as told in the book of Mark. Taking a closer look at these stories, he brings new insights on the relationship between our lives and the life of the son of God, leading up to Easter. JESUS THE KING is now a book and study guide for small groups, available wherever books are sold.
25 Napok
Márk rövidebb evangéliuma úgy írja le Jézus Krisztus földi szolgálatát, mint a szenvedő szolgát és az ember fiát. Napi utazás Markon keresztül, miközben hallgatod a hangtanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
21 Days
Start your new year with a focus on the spiritual discipline of fasting. This plan includes several passages about fasting and others that encourage reflection and closeness to God. For 21 days, you'll get a daily Bible reading, a brief devotional, reflection questions, and a prayer focus. For more content, check out www.finds.life.church.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók