Mikor kijutottak a városból, egy Simon nevű cirénei emberre találtak s rákényszerítették, hogy Jézus keresztjét vigye. Ahogy egy Golgota nevű helyre jutottak, ami annyit jelent, mint Koponya helye, epével kevert bort adtak innia, de ahogy megkóstolta, nem akart belőle inni. Miután megfeszítették, sorsvetéssel elosztották ruházatát, azután leültek, és ott őrizték. Majd az ellene emelt vádat írásban a feje fölé helyezték: „EZ JÉZUS A ZSIDÓK KIRÁLYA!” Azután jobb keze felől és bal keze felől két haramiát feszítettek melléje. Az arra elmenők a fejüket csóválták s így szóltak: „ Te, ki lerombolod, s három nap alatt felépíted a templomot – mondták –, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanúgy szóltak csúfolódva a főpapok az írástudókkal és vénekkel együtt: „Másokat megmentett, magát nincs hatalma megmenteni. Izráel királya, szálljon le most a keresztről, s majd hiszünk benne. Istenben bízott: hát ragadja ki most Ő a bajból, ha ugyan akarja. Hiszen ezt mondta: Isten Fia vagyok.” Ugyanúgy ócsárolták őt a haramiák is, akiket vele együtt megfeszítettek.
AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 27 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 27:32-44
8 Days
The final week in the life of Jesus was no ordinary week. It was a time of bittersweet goodbyes, lavish giving, cruel betrayals and prayers that shook heaven. Experience this week, from Palm Sunday to the miraculous Resurrection, as we read through the Biblical account together. We will cheer with the crowds on Jerusalem’s streets, shout in anger at Judas and the Roman soldiers, cry with the women at the Cross, and celebrate as Easter morning dawns!
10 Days
Let’s slow down this Holy Week and learn from Christ’s final days on earth. Each day we will receive lessons or gifts that He took the time to give. Do you need a fresh reminder of what mattered most to Christ—that you love His people and follow Him? What could He want to teach you this Holy Week?
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók