Szokása volt a helytartónak, hogy ünnepenként egy foglyot, akit a tömeg akart, elbocsátott.
Volt akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
Mikor a tömeg összegyűlt, Pilátus megkérdezte tőlük: „Mit akartok, kit bocsássak el nektek? Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?”
Tudta ugyanis, hogy féltékenységből adták kézre.
Mialatt az ítélőszéken ült, felesége hozzá küldött ezzel az üzenettel: „Semmivel se ártsd magadat annak az igazságos embernek a dolgába. Ma sokat szenvedtem álmomban miatta.”
A főpapok és vének azonban rábeszélték a tömeget, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust ellenben veszítsék el.
A helytartó megkérdezte tőlük: „Mit akartok, a kettő közül melyiket bocsássam el nektek?” „Barabbást!” – mondották azok.
„Mit tegyek hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?” „Feszítsék meg!” – mondották mindannyian.
„De hát mi rosszat tett?” – kérdezte Pilátus. Ám azok annál inkább kiáltozták: „Feszítsék meg!”
Mikor Pilátus látta, hogy rábeszélése semmit sem használ, sőt csak nagyobb lesz a zavar, vizet hozatott, a tömeg elé állt, megmosta kezét, és ezt mondta: „Ártatlan vagyok ennek az igazságos embernek vérétől. Ti lássátok!”
Az egész nép felelte: „A vére ránk és gyermekeinkre szálljon!”
Ekkor elbocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta s átadta, hogy megfeszítsék.
Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a kaszárnyába s összegyűjtötték hozzá az egész helyőrséget.
Levetkőztették, és veres katonaköpenyt adtak rá,
tövisekből koszorút fontak és fejére tették, nádszálat adtak a jobb kezébe, térdreborultak előtte és csúfolódva mondták: „Örvendj! Zsidóknak királya!”
Azután leköpdösték, elvették tőle a nádszálat és fejéhez verték.
Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába és elvezették, hogy megfeszítsék.