Mikor a sokasághoz érkeztek, egy ember hozzálépett, térdreborult előtte és így szólt: „Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros és gonoszul szenved. Sokszor esik ugyanis tűzbe, sokszor vízbe. Elvittem őt tanítványaidhoz is, de képtelenek voltak meggyógyítani őt.” Megszólalt ekkor Jézus: „Óh, hitetlen, elfajult nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig hordozlak még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!” Jézus aztán keményen rászólt s arra kiment belőle az ördögi szellem, a fiú pedig attól az órától fogva meggyógyult. A tanítványok aztán külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Miért nem voltunk képesek mi kiűzni azt?” „Kishitűségetek miatt” felelte nekik.” Bizony azt mondom nektek, ha csak mustármagnyi hitetek volna, s azt mondanátok ennek a hegynek: Eredj át innen amoda! Átmenne. Semmi sem lesz nektek lehetetlen. Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.” Mikor Galileában összejöttek, Jézus ezt mondta nekik: „Kell, hogy az embernek Fiát átadják az emberek kezébe, azok meg fogják ölni, de a harmadik napon fel fog támadni.” Erre igen elszomorodtak.
AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 17 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 17:14-23
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók