AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 8:4-15

Mikor nagy tömeg gyűlt össze, azokból is, akik városonként hozzá utaztak, példázatokban kezdett beszélni. „Elment a magvető, hogy elvesse magvát. Miközben vetett, némelyik az útfélre esett, és eltaposták, az égi madarak meg fölcsipegették. Másik a sziklára esett, kinőtt, s elszáradt, mivel nem volt nedvessége. Némelyik a tövisek közé esett, velük együtt felnőtt, de a tövisek elfojtották. Más a jó földbe esett, kinőtt és százszoros termést hozott.” Ezeket mondván, felkiáltott: „Akinek halló füle van, hallja meg!” Mikor a tanítványok megkérdezték, hogy mit jelent ez a példázat, így szólott: „Nektek adták meg, hogy az Isten királyságának titkait megismerjétek, a többiekkel pedig példázatokban közlik, hogy bár látnak, ne lássanak, és bár hallanak, belátásra ne jussanak. A példázat ezt jelenti: A mag Istennek beszéde. Útféliek azok, akik meghallották az igét, de azután eljön a vádló és kiszedi szívükből, hogy ne higgyenek, s meg ne meneküljenek. A sziklára hullottak azokat jelentik, akik ha hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük, csak egy ideig hisznek, de a kísértés idejében elpártolnak. Ami a tövis közé esik, azokat jelzi, akik miután meghallották az igét, elmennek, s a földi élet gondjai, gazdagsága és kéjei megfojtják őket, úgyhogy érésig nem jutnak. Ami a hasznos földben van, olyanokat jelez, akik, miután nemes és jó szívvel meghallgatták az igét, azt birtokukba veszik, és állhatatossággal gyümölcsöt teremnek.