AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 8:26-56

Azután elhajóztak a gerazénusok vidékére, amely Galileával átellenben terül el. Amikor kilépett a szárazföldre, a városból egy ember jött vele szemben, akiben ördögi szellemek voltak, aki már jó ideje nem öltözött ruhába s házban nem lakott, hanem csak sírokban. Mikor Jézust meglátta, felkiáltott, lábához esett és nagy hangon ezt kiáltotta: „Jézus, a Magasságos Istennek Fia, mi dolgunk van nekünk egymással? Könyörgöm hozzád, ne kínozz engem.” Megparancsolta ugyanis a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert sok időn át ragadta a szellem őt magával, úgyhogy láncokkal és béklyókkal megbilincselve őrizték, de az ördögi szellem, miután a bilincseket széttörte, a pusztákba űzte őt. Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” „Légió” – felelte az –, mert sok ördögi szellem ment belé. A szellemek aztán rimánkodtak, ne parancsolja nekik, hogy a feneketlen mélységbe menjenek. Volt ott a hegységben meglehetősen sok disznóból álló, legelésző csürhe. Kérlelték, hogy engedje meg nekik, hogy azokba menjenek be. Jézus megengedte nekik. Kijöttek hát az ördögi szellemek az emberből, bementek a disznókba és a csürhe a meredélyen át lerohant a tóba és belefulladt. A pásztorok pedig, mikor látták, hogy mi történt, elfutottak, és hírül vitték a dolgot a városba és a tanyákra. Eljöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézushoz érkeztek, és azt az embert, akiből az ördögi szellemek kimentek, Jézus lábánál ülve, felöltözve és ép észnél találták, megijedtek. Azok, akik látták, hogy az ördöngős hogyan menekült meg, hírül adták nekik az esetet. Ekkor a gerazénusok vidékéről érkező egész sokaság arra kérte őt, hogy távozzék el tőlük, mert nagy félelem szorongatta őket. Erre hajóba szállt és visszatért Kapernaumba. Az az ember azonban, akiből az ördögi szellemek kimentek, könyörgött, hogy vele maradhasson. Ám ő búcsút vett tőle ily szóval: „Térj vissza házadba, s beszéld el ott mindazt, amit Isten tett veled.” Az el is ment, hogy egész városszerte hirdesse mindazt, amit Jézus vele tett. Amikor Jézus visszatért, a tömeg szívesen fogadta, mert mindannyian várták. Egyszerre egy férfi érkezett, kinek neve Jairus volt, ő volt a zsinagóga elöljárója. Jairus Jézus lábához borult, és úgy esengett, hogy jöjjön el a házába, mert egyszülött leánya, ki tizenkét éves, haldoklik. Miközben útban volt oda, tömeg szorongatta. Egy asszony, aki tizenkét esztendeje vérfolyásban szenvedett de nem volt erő, hogy bárki meggyógyíthatta volna, hozzálépett, és hátulról köpenyének szegélyét megérintette. Erre azonnal elállott vérének folyása. „Ki az, aki hozzám nyúlt?” – kérdezte Jézus. Mikor mindenki tagadta, megszólalt Péter: „Mester, a tömeg szorongat, és nyom össze téged.” „Valaki hozzám nyúlt – felelte Jézus. Észrevettem, hogy hatalom áradt ki tőlem.” Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat rejtve, reszketve előjött, lábához borult, és az egész nép előtt tudtára adta, hogy mily okból nyúlt hozzá, és hogy azonnal hogyan gyógyult meg. „– Leányom – mondta neki erre Jézus –, hited megmentett téged. Eredj el a békességbe.” Még szólott, amikor valaki jött a zsinagóga elöljárótól és így szólt: „Halott már a leányod. Ne zaklasd tovább a Tanítót.” Jézus azonban, ahogy ezt meghallotta, így szólt hozzá: „Ne félj! Higgy csak! Meg fog menekülni.” Amikor megérkezett a házba, senkit sem engedett be magával csak Pétert, Jánost, Jakabot és a leányka atyját és anyját. Mindenki sírt, s gyászolta leányt. De ő így szólt: „Ne sírjatok! Nem halt meg, hanem szunnyad.” Kinevették, mert tudták, hogy meg halt. Ő azonban megragadta a leány kezét és felkiáltott: „Leányka, támadj fel!” Erre visszatért annak szelleme és azonnal felkelt. Jézus erre megparancsolta, hogy adjanak neki enni. A leány szülei magukon kívül voltak. Ő pedig szigorú parancsot adott, hogy senkinek se mondják el azt, ami történt.