AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:1-12

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:1-12 CSIA

Ekkor az egész sokaság felállott és elvezették Pilátushoz. Ott vádolni kezdték: „Azon kaptuk ezt az embert, hogy egész népünket félreviszi, s tiltja, hogy a császárnak adót fizessenek, amellett azt mondja, hogy ő a Krisztus, Király. Pilátus megkérdezte őt: „Te a zsidók királya vagy?” „– Te mondod.” – felelte neki. Pilátus ekkor a főpapokhoz és a tömeghez szólott: „Nem találok ebben az emberben semmi okot a vádra.” De azok annál inkább erősítették: „Fellázítja a népet. Egész Júdeát elárasztotta tanításával, Galileán kezdve jött idáig.” Mikor Pilátus Galileát hallotta, megkérdezte, hogy az ember galileai-e, és amikor megtudta, hogy Heródes fennhatósága alól való, felküldötte Heródeshez, ki ezekben a napokban szintén Jeruzsálemben tartózkodott. Heródes nagyon megörült, amikor Jézust meglátta, mivel hallott róla, már elég idő óta akarta látni őt. Remélte, hogy valami jelt fog látni, melyet Jézus visz véghez. Sok szóval faggatta őt, de Jézus semmit sem felelt neki. Ott állottak a főpapok és írástudók és nagy erővel vádolták őt. Heródes katonáival együtt megvetően bánt vele, gúnyból fényes fehér ruhába öltöztette. Azután visszaküldte Pilátushoz. Heródes és Pilátus azon a napon lettek egymás barátaivá, előzőleg ugyanis ellenséges viszonyban voltak egymással.