AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 22:1-38

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 22:1-38 CSIA

Közel volt már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet pászkának neveznek. A főpapok és írástudók módot kerestek rá, hogy megölhessék, féltek tudniillik a néptől. A sátán pedig bement az Iskariótnak nevezett Júdásnak a szívébe, kit a tizenkettőhöz számítottak. Elment és megbeszélte a főpapokkal és katonai parancsnokokkal, hogy miképp adja őt kezükre. Azok megörültek és megállapodtak, hogy pénzt adnak neki. Júdás ráállott, és megfelelő alkalmat keresett arra, hogy a tömeg csoportosulása nélkül kezükbe adhassa őt. Eljött a kovásztalan kenyerek napja, amelyen le kell ölni a pászkabárányt, Jézus elküldötte Pétert és Jánost ezzel az utasítással: „Menjetek, készítsétek el nekünk a pászkát, hadd együk meg.” „Hol akarod, hogy elkészítsük?” – kérdezték tőle. Ezt felelte: „Ahogy bementek a városba, egy emberrel fogtok találkozni, aki korsót visz: Kövessétek azt abba a házba, amelybe bemegy. Azután mondjátok meg a ház gazdájának: A Tanító kérdezteti tőled: Hol van az a szállás, amelyben a pászkát tanítványaimmal együtt megehetem? Ő majd mutat nektek egy szőnyegekkel borított nagy felházat, ott készítsétek el.” Elmentek és úgy találták, ahogy mondta nekik. Azután elkészítették a pászkát. Amikor eljött az óra, asztalhoz dőlt, az apostolok vele. Akkor így szólt hozzájuk: „Nagy volt bennem a vágy arra, hogy mielőtt szenvednék, ezt a pászkát elköltsem veletek. Mert azt mondom nektek, hogy többé nem eszem abból, amíg az az Isten királyságában el nem jut a teljességre.” Azután a poharat fogta meg, és hálát adván így szólt: „Vegyétek ezt és osszátok el egymás között. Azt mondom ugyanis nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből addig, amíg az Istennek királysága el nem jő.” Ezután megfogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s odaadta nekik ily szóval: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek a rólam való megemlékezésül.” Estebéd után éppen úgy fogta a poharat is, és ezt mondta: „Ez a pohár értetek ömlő vérem által az új szövetség. Egyébként annak keze, aki engemet elárul, velem együtt itt van az asztalon. Mert az embernek Fia, ahogy elhatározták, elmegy ugyan, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Azok erre egymással arról kezdtek vitatkozni, hogy ugyan ki lesz közülük az, aki ezt meg fogja tenni. Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak. Jézus ezt mondta nekik: „A nemzeteken királyaik uralkodnak s azok, akiknek hatalmuk van rajtuk, jótevőknek hivatják magukat. Ti ne így legyetek. Ellenkezőleg. Aki közöttetek legnagyobb, legyen olyan, mint a legkisebb, aki vezet, olyan legyen, mint aki felszolgál. Ki is a nagyobb, aki asztalhoz dől, vagy aki felszolgál? Ugye, hogy aki asztalhoz dől? Én azonban olyan vagyok közöttetek, mint aki felszolgál. Ti vagytok azok, akik kísértéseimben végig mellettem maradtatok. Én meg királyságot adok nektek végrendeletképpen, ahogy azt Atyám nekem elrendelte, hogy: Királyságomban asztalomnál egyetek és igyatok, és trónon ülve Izráel tizenkét törzsét ítéljétek. Simon, Simon, lám a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Én azonban könyörögtem érted, hogy ki ne hagyjon a hited. Ha majd egyszer megtérsz, támogasd testvéreidet.” „Uram – felelte Péter –, kész vagyok érted börtönbe is, halálba is menni.” De Jézus ezt felelte: „Azt mondom neked, Péter, hogy nem fog ma a kakas szólani addig, amíg te háromszor meg nem tagadsz engem, s azt nem állítod, hogy nem is ismersz engem.” Majd így szólt hozzájuk: „Amikor erszény, tarisznya és saru nélkül elküldöttelek titeket, volt-e hiányotok valamiben?” Azt felelték: „Semmiben.” „Most azonban – szólott hozzájuk –, akinek erszénye van, vegye elő, hasonlóképpen az, akinek tarisznyája van. Akinek nincs, adja el köpenyét, és vásároljon kardot. Mert azt mondom nektek, hogy ennek az írásnak: Törvénytiprók közé számították – végbe kell mennie rajtam. Mert az én dolgaim már a végükhöz jutottak.” „Uram – szóltak azok –, van itt két kard.” „Annyi elég” – felelt nekik.